Vágólapra másolva!
Szato

"Tudom, sokat várnak tőlem a vezetők és a szurkolók, de azt is tudom, nem kerülhetnek el a hibák. Nagyon izgatott vagyok, legszívesebben már most dolgozni kezdenék a csapattal. Ez életem lehetősége" - lelkendezett a pilóta.

Szato 1977. január 28-án született, 163 cm magas, versenysúlya 60 kg. "Kicsit későn, 19 évesen kezdtem a karrieremet, így nem járhattam végig azt a szamárlétrát, amit a sikeres pilóták igen. Gyerekként érdekeltek az autók, de furcsa módon kerékpárversenyzőként kezdtem a pályafutásomat. Miután a középiskolában, majd a főiskolán is megnyertem a bajnokságot, már célom is volt: olimpiai bajnok és Tour de France-győztes akartam lenni. Élveztem a kihívást, de belül elégedetlen voltam. Rájöttem, inkább Forma-1-es pilóta akarok lenni, de fogalmam sem volt, hogyan induljak el. Felkerestem az SRS-F iskolát, ahol a suzukai pályán kipróbálhattam a Hondát. Az első évben én lettem az iskola legjobbja, így ösztöndíjat kaptam a Hondától. A többi pedig már ment magától" - mondta Szato.

Jordan szerencsének nevezte magát, amiért meg tudta szerezni Szatót. "Takuma igazi unikum a maga nemében, az első olyan japán pilóta, akit képességei arra predesztinálnak, hogy sokra vigye a Forma-1-ben. Akár még világbajnok is lehet" - mondta az ír csapatfőnök. "Boldoggá tesz Szato kétéves szerződése, és persze ne feledkezzünk meg Giancarlo hároméves kontraktusáról sem. Ezek a megállapodások biztosítják a Jordan-istállónak a biztonságot, a folytonosságot, amelyek elengedhetetlen tényezők a sikerhez."

Jordan végezetül a Szuzukában búcsúzó Alesiről is ejtett néhány szót: "Tekintettel ara, hogy Jean a csapat lelke volt, és rengeteget köszönhetünk neki, szeretnénk, ha velünk maradna a jövőben, és minden erőnkkel azon vagyunk, hogy megtaláljuk a neki való szerepet a csapaton belül."

Pincési László, Kovács Iván

Korábban: