Vágólapra másolva!
Michael Schumacher a vasárnapi Belga Nagydíjon - a Ferrari hétszázadik futamán - megnyerte pályafutása hetedik világbajnoki címét. Noha elsőre nem tűnt boldognak, később úgy kellett kiráncigálni a sikertől valósággal megrészegedett, ünneplő maranellóiak közül.

"Hát nem csodálatos ez az egész?" - tette fel a kérdést fennhangon az immár hétszeres világbajnok Michael Schumacher, miután néhány pillanatra magára hagyta az ünneplő ferrarisokat. A német pilóta a Belga Nagydíjon, a második otthonának számító Spa-Francorchamps-ban elért második helyével biztosította be pályafutása újabb diadalát, zsinórban az ötödiket. "Egyelőre teljesen meg vagyok hatva, még nem tudtam felfogni, milyen óriási sikert értem el."

Schumacher a verseny után nem éppen úgy nézett ki, mint aki repes az örömtől, de erre is adott magyarázatot. "A sajtókonferencián az újságírók megkérdezték, miért nem örülök annyira. Pedig nagyon is boldog vagyok, csak néhány perccel a futam után ez még nem látszott rajtam annyira. Talán azért, mert nem sikerült nyernem." Na igen, Schumacher ebben a szezonban másodszor nem állhatott fel a dobogó tetejére, s míg Monacóban Montoya felkente a falra, ezúttal a pályán szenvedett vereséget.

"Nem lehet minden versenyt megnyerni, Kimi szenzációs tempót diktált, egyszer sem kerültem hozzá olyan közel, hogy megelőzhessem. Csak dicséret illeti a McLarent: szenzációs munkát végeztek, megérdemelten nyertek. De nyertünk mi is, s végre önfeledten ünnepelhetünk" - mondta még Schumacher, aki az egész Ferrari-gyárnak megköszönte a világbajnoki címet. A hírek szerint egyébként Maranellóban a konstruktőri vb megnyeréséért már megkezdték a győzelmi prémiumok kifizetését (három és fél millió dollárról van szó), Jean Todttól kezdve a takarítónőkig mindenkinek csurran-cseppen valami.

Az ünneplés különben valóban önfeledtre sikeredett, úszni lehetett volna a Ferrari motorhome-jában szétlocsolt pezsgőben. Schumi táncolt, Barrichello énekelt, rendre elővéve a hip-hip-hurrá!-formulát, a hangszórókból - stílszerűen - a We are the champions dübörgött. Az ünneplők között ott volt a McLaren csapatfőnöke, Norbert Haug is, aki cseppent sem bánta, hogy ezúttal háttérbe szorult a győztes Räikkönen személye. "Mostantól csak úgy emlegethetjük, mint az autóversenyzők királya" - mondta Schumiról, aki a Ferrari hétszázadik futamán írta be magát sokadszor a sporttörténelembe.

"Idén hozzászoktunk a győzelmekhez, de a Belgiumban megszerzett 14 pont különösen fontos és édes volt számunkra" - kezdte Jean Todt csapatfőnök. "Budapesten megnyertük a konstruktőri pontvadászot, két héttel később Michael eldöntötte az egyéni versenyt. Ez a csapat - talán megismételhetetlen teljesítményével - örök időkre beírta magát a Ferrari történelemkönyvébe, s ezért szeretnék köszönetet mondani elnökünknek, Luca di Montezemolónak, pilótáimnak, alkalmazottainknak, partnereinknek, akik segítsége nélkül nem lettünk volna képesek mindezt elérni."

Ross Brawn tárgyilagos maradt, s elsősorban a versenyről beszélt. "Eseménydús vasárnapon vagyunk túl, a boxban egyetlen pillanatra sem lazíthattunk. Michael óvatosan nyomta a gázt, semmilyen kockázatos manőverbe nem ment bele; de nem is kellett, hiszen Rubens mögötte volt, s ez számára a hetedik világbajnoki címet jelentette. Őszintén gratulálok neki!"

Baumgartner Zsolt nem tudta befejezni a futamot, mert önhibáján kívül ütközött Jenson Buttonnal, az angol szerint szerencse, hogy gumija felrobbanásának pillanatában kocsija éppen Baumgartner Minardija mellett haladt. Button a hétfői The Sun beszámolója szerint azt mondta: szerencse, hogy a Minardi ott volt, "különben a korlátba csapódtam volna". Hozzátette: külön szerencse, hogy a két kocsi nem a kerekeknél érintkezett, mert akkor "a levegőbe repülök".

A megpördülő BAR-Honda oldalról találta el Baumgartner autóját. A magyar Forma-1-es pilóta sérülés nélkül úszta meg a súlyos balesetet, de autója annyira megrongálódott, hogy nem tudta folytatni a vasárnapi futamot. Button a brit bulvárlap szerint vizsgálatot követel annak kiderítésére, hogy miképp robbanhatott fel jobb hátsó Michelin gumija. "Nem lehet úgy nekiindulni egy versenynek, hogy az ember nem tudja, kitart-e a gumi vagy sem" - idézte a brit pilótát a hétfői The Sun. Button "komoly sokknak" és "igen ijesztőnek" nevezte a belga futamon történteket.