Vágólapra másolva!
Juan Pablo Montoya úgy véli, hogy idén már senki sem győzi le Michael Schumachert, vagyis a Ferrari német klasszisa vasárnap a Forma-1-es világbajnokság tizenkettedik futamán, Hockenheimben is első lesz.

A Williams-BMW kolumbiai pilótája szerint a hatszoros világbajnok zsenialitása a legutóbbi versenyen, a Brit Nagydíjon is megmutatkozott. "Ha Silverstone-ben nem lett volna a pályán a biztonsági autó, akkor legalább félperces előnnyel diadalmaskodott volna. De még a safety car sem zavarta, noha csak a negyedik helyről indult. A futamon kétszer állt ki, s simán előzött meg mindenkit. Azt csinál, amit akar!" - mondta Montoya.

A kolumbiai pilóta hozzátette: a Ferrari olyan jó autót "ad" Michael Schumachernek, hogy akár teljesen megtöltött tankkal is indulhatna, egykiállásos taktikával szintén könnyedén aratna sikert. "Sokkal jobbak a többi csapatnál. Michael briliáns tudással rendelkezik, de ez még nem lenne elég. A hatalmas különbséget a Ferrari jelenti" - jegyezte meg Montoya, aki Monte-Carlóban hozzájárult a hatszoros világbajnok kieséséhez, hiszen ő ütközött a Ferrarinak, amely nem tudta befejezni a viadalt.

A Monacói GP-t végül az olasz Jarno Trulli (Renault) nyerte, a sorozat többi állomásán mindig Michael Schumacher volt a legjobb.