Vágólapra másolva!
Nigel Mansell szerint hiába állította be 1992-es rekordját (a legutóbbi, Spanyol Nagydíjon aratott győzelmével) Michael Schumacher, a teljesítmények között óriási különbség van. Természetesen az ő javára.

Nigel Mansell a Williams FW14B volánja mögött öt győzelemmel kezdte az 1992-es esztendőt, május 9-ig mindez rekordnak számított. Akkor azonban Michael Schumacher megnyerte a barcelonai Spanyol Nagydíjat, így beállította a brit tizenkét évvel ezelőtt felállított csúcsát. Amelyről mellesleg sokáig úgy tartották, megdönthetetlen. Nem lett az.

Az 1992-es idény egyértelműen a Williamsről szólt, Mansell kilenc, csapattársa, a sokáig Baumgartner Zsolt példaképének számító Riccardo Patrese egy futamgyőzelemig jutott. A világbajnoki címét a Magyar Nagydíjon bebiztosító brit pilóta 108 ponttal zárta a pontvadászatot, Patrese 56, bizonyos Michael Schumacher pedig 53 egységig jutott.

Mansell úgy érzi, a hatszoros világbajnok csúcsát ugyan beállíthatta, de az ő diadalsorozatának nagyobb sportértéke van. "Akkoriban tele volt a mezőny klasszisokkal, nem úgy, mint most" - mondta Mansell a Sunday Timesnak. "Hogy csak néhány példát említsek, együtt versenyeztem Sennával, Bergerrel, Alesivel, Patresével, és néhány tehetséges fiatallal is. Nem húsz, hanem huszonhat pilóta sorakozott fel (optimális esetben) a rajtrácsra, de ami még fontosabb - s amiről az emberek tendenciózusan elfeledkeznek -, hogy tizenkét évvel ezelőtt az autók sokkal megbízhatatlanabbak voltak, mint most. A pilótáknak saját erejükből kellett őket a pályán tartani, nem volt telemetria és hasonlók."

Mansell szerint, ha neki is megadatott volna olyan sorozat, mint Schumachernek (43 futam műszaki hiba nélkül), ő is több világbajnoki címmel büszkélkedhetne. Úgy véli, a jelenlegi szabályok csupán arra jók, hogy "megkönnyítsék az életet" a Ferrari számára. "Vegyük például az előzést. Ha a jelenlegi regulákat alkalmazták volna a '92-es monacói futamon (ahol ugye végül megszakadt Mansell sorozata), Sennát több manővere után is stop-and-go büntetéssel sújthatták volna. Mi versenyzők voltunk, az előzés volt a lételemünk: ezzel szemben Schumacher úgy nyert Barcelonában, hogy a pályán senkit sem kellett lehagynia, minden a boxban dőlt el. Ez nem az ő hibája, de mutatja, hogy itt valami nincs rendben."

A 31-szeres futamgyőztes csaknem biztos benne, hogy Schumacher Monacóban is feláll a dobogó tetejére, így két legyet üt egy csapásra: immár egyedül birtokolja majd a legjobb szezonkezdet címet, s Sennával társbérletben a hercegség legeredményesebbje (hat győzelem) lesz. "Ha nem hibázik, nem verheti meg senki. A Ferrarinak hatalmas tartalékai vannak, Spanyolországban is láthattuk, tőlük 90 százalék is elég a sikerhez" - zárta nyilatkozatát Mansell.