Vágólapra másolva!
Jacques Villeneuve és menedzsere, Craig Pollock tagadják a keddi, Williams-tesztről szóló híreket, s csak röhögnek a brit sajtó pletykagyárosain.

A The Guardian című brit lap keddi számában azt írta, hogy Jacques Villeneuve az e heti, Le Castellet-i gyakorláson teszteli a Williams-BMW-t. A lap informátora kedden látni is vélte a kanadait a Paul Ricard-versenypályán, a The Sun szerint nemcsak a Williams, hanem a BAR-istállót is meglátogatta. Nos, Craig Pollock szerint semmi nem történt, csupán a brit sajtó pletykagyárosai ragadtatták el magukat kissé.

"A Forma-1 tényleg szenzációs! - vigyorgott Pollock. - Csak látták volna az arcomat, amikor azoknak a brit újságíróknak a hívásait fogadtam, akik Jacques holléte felől érdeklődtek. Megerősítést kértek, hogy valóban Le Castellet-ben van-e. Csak annyit válaszoltam nekik, én nem tudok róla, hogy ott lenne, így valószínűleg félre lettek tájékoztatva. Erre egyikük nekem támadt, hogy csak az informátorát fedezem, merthogy ő Jacques egy közeli barátja, így igenis képben van."

Pollock szerint a kérdéses időpontban Villeneuve Monacóban tartózkodott, de nem felkészülés gyanánt a jövő hétvégén esedékes futamra. "Fitneszedzőjével tréningezett, s még nálam is jobban meglepődött, amikor értesült a 'hírről'. Aztán csak röhögtünk egy jót, s beszélgettünk kicsit a jó öreg F1-es pletykabörzéről." Amely egyébként "ragaszkodik" Villeneuve-höz, legújabban azt hallani, a kanadai június elején teszteli a Williamst Silverstone-ben. Mi több: az auto, motor und sport szerint akár már idény közben válthatja a Toyotához tartó Ralf Schumachert, aki olyannyira elégedetlen a csapat teljesítményével, hogy heteken (hónapokon) belül önként távozik.

A grove-i gárda hivatalos álláspontjával amúgy még adósak vagyunk: szóvivője útján természetesen cáfolt mindent. "Augusztusban jelentjük be, kikre számítunk jövőre" - áll a közleményben.

Bernie Ecclestone örül a Williams-Villeneuve kapcsolatnak ("Fantasztikus lenne, ha visszatérne, egy igazán versenyképes autóval a világbajnoki címért is harcban lehetne"), Niki Lauda azonban kevésbé lelkes. Azt a háromszoros világbajnok is elismeri, hogy a kanadai zseniális pilóta, de ő inkább fiatal tehetségeket igazolna. "Ha én Sir Frank Williams helyében lennék, s mondjuk Alonso, Räikkönen, Webber és Villeneuve közül választhatnám ki két 2005-ös pilótámat, biztosan a fiatalok mellett tenném le a garast. Ők jelentik a Forma-1 jövőjét, nem pedig Jacques."

Le Castellet, 1. nap:
1. de la Rosa (spanyol, McLaren-Mercedes) 1:32.460 (113 megtett kör)
2. Pizzonia (brazil, Williams-BMW) 1:32.556 (87)
3. Zonta (brazil, Toyota) 1:32.875 (99)
4. Gené (spanyol, Williams-BMW) 1:32.956 (84)
5. Panis (francia, Toyota) 1:33.165 (73)
6. Wurz (osztrák, McLaren-Mercedes) 1:33.746 (70)
7. Davidson (angol, BAR-Honda) 1:34.189 (12)
8. Glock (német, Jordan-Ford) 1:34.335 (88)