Vágólapra másolva!
David Coulthard szerint fejek fognak hullani a Forma-1-es McLaren-istállónál, amennyiben az egykoron világverő csapat nem szerzi vissza helyét az élmezőnyben. A Mercedes sportfőnöke, Norbert Haug mindenesetre jelezte, esze ágában sincs lemondani, mindeközben Finnországban egy elkeseredett szurkoló azzal vádaskodott, hogy szabotőr dolgozik a wokingiaknál.

Az 54 megszerezhető pontból mindössze négyet kapart össze a McLaren-Mercedes a 2004-es Forma-1-es idény első három futamán, 1981 (!) óta nem szerepelt ilyen rosszul az együttes. Nem is csoda, hogy a Bahreini Nagydíj után rögvest sor került egy kisebb válságértekezletre, a csapatvezetők sokáig nem nyilatkoztak a sajtónak. Aztán csak kibökték, hogy szeretnék elfelejteni a múlt hétvégét, s mostantól tényleg mindent beleadnak.

David Coulthard szerint most már következményei lesznek, ha továbbra sem jönnek az eredmények (eddig a motorfelelős Werner Laurenznek köszönték meg a munkáját, még a Malajziai Nagydíj után), a skót úgy véli, sokan nem a maximumon pörögnek. "Idei szereplésünk eddig kiábrándító" - mondta Coulthard, aki utolsó idényét tölti Wokingban. "Nincs rend a fejekben, nem törekszik mindenki a lehető legjobbra, az autóversenyzésben márpedig minden pillanatban éhesnek kell lenni a sikerre. Meg kell nézni, hol esik le a teljesítmény, ott biztos lesz néhány olyan ember is, akinek ki lehet tenni a szűrét. Ha így mennek tovább a dolgok, bizony lesznek néhányan, akik 'rendszeren' kívül kerülnek."

Coulthard nyilatkozatát hallva a Mercedes (mostanság sokat kritizált) sportfőnöke, Norbert Haug rögvest nyilatkozott a Bild című bulvárlapnak, s kijelentette, esze ágában sincs kiszállni. "Semmi esetre sem adom fel a harcot" - bizonygatta elszántságát. "Mindenki láthatta, mennyit dolgoztunk a szezon előtt, nem fogok csak úgy itthagyni mindent. Kétségtelen, Bahrein mélypont volt, sem gyorsak, sem megbízhatóak nem voltunk, de hiszem, hogy hamarosan újra régi fényében fog tündökölni a csapat." Haug cáfolta, hogy a rossz szereplés miatt bárkinek mennie kellene. "Személyi kérdések szóba sem kerültek" - állította.

Furcsa mód a hatszoros világbajnok Michael Schumacher is kiállt a McLaren mellett, a német a sid hírügynökségnek elmondta, maga is szomorúan figyeli a gárda vergődését. "Ez biztosan nem tesz jót a sportágnak" - jelentette ki. "Bízom benne, hogy hamarosan változik a helyzet, már csak azért is, mert aki ismeri a McLarent (és a Mercedest), tudja: arrafelé senki nem fogja homokba dugni a fejét. Természetesen eltart egy kis ideig, míg újra megtalálják a helyes utat, de azután újult erővel veszik majd célba az első helyet. Tavaly, az első néhány futam után senki nem gondolta volna, hogy a Williams a világbajnoki címért fog harcolni, mégis számolni kellett a kék-fehérekkel. A Forma-1-ben egyik napról a másikra a feje tetejére állhat minden."

Persze, vannak, akik nagyon rosszul viselik a McLaren, különösen Kimi Räikkönen gyengélkedését, egy finn szurkolónak be is indult a fantáziája: e-mailt küldött az egyik újságírónak, amelyben kifejti, szerinte a Ferrari szabotőrt épített be a McLaren mérnökei közé, s ezért képtelenek az ezüst nyilak befejezni a futamokat. Ne legyen igaza.