Vágólapra másolva!
Bernie Ecclestone, a Forma-1 első számú ura elárulta, hogy ugyan sokan szeretnék, a Ferrari miatt mégis lehetetlen megváltoztatni az időmérő edzések lebonyolítását.

Nemcsak a Forma-1-rajongók unatkoznak látványosan az új időmérő edzések alatt, a nagyfőnök Bernie Ecclestone-nak sem tetszik az új rendszer. Nemrégiben sor került ugyan egy apró módosításra (Bahreinben már az új szabály érvényes), ám ez nem oldotta meg az alapproblémát, az unalom megmaradt: s minden bizonnyal év végéig meg is marad, Ecclestone szerint ugyanis addig lehetetlen újabb változtatást eszközölni.

"Sokszor elmondtam már, egyáltalán nincs ínyemre az új időmérő" - mondta Ecclestone Bahreinben. "Biztos vagyok benne, hogy meg fogjuk változtani, ám év vége előtt erre biztosan nem kerül sor. A gond az, hogy egy alapvetően demokratikus rendszert építettünk fel: szabályváltoztatás csak akkor lehetséges, ha abba mindenki beleegyezik. A Ferrarinak és Michael Schumachernek azonban nagyon fekszik a jelenlegi szisztéma, így semmilyen módosításra nem hajlandóak."

"Mindazonáltal leszögezem, én nem haragszom emiatt a maranellóiakra" - mutatott rögvest megértést Ecclestone. "Ragaszkodnak ahhoz, ami kedvez nekik, a helyükben én sem cselekednék másként."