Vágólapra másolva!
Szigorú biztonsági intézkedések bevezetéséről döntött a Bahreini Nagydíj szervezőbizottsága, a Forma-1-es pilóták többsége ugyanis tart egy esetleges terrortámadástól.

Főhet a feje a Bahreini Nagydíj szervezőinek, akad gond a futammal elég: nem elég, hogy az építkezés a tervezettnél kicsit tovább tartott (kiderült, az illetékesek kérték is, hogy halasszák el a futamot egy évvel (!), ám erre Bernie Ecclestone nem volt hajlandó, inkább a munkálatok felgyorsítására szólított fel, amúgy sikerrel), itt van a terrorveszély is.

Mert akárki akármit mond, a Közel-Kelet az erősen veszélyeztetett kategóriába tartozik (különösképpen, hogy először rendeznek itt futamot), hát még most, hogy Izrael likvidálta a Hamász szélsőséges palesztin szervezet szellemi vezetőjét, Ahmed Jasszin sejket. A bahreini fővárosban, Manamában kétszáz szélsőséges szerdán kövekkel meg is dobálta az amerikai nagykövetséget, s közben olyan jelszavakat ordibált, miszerint "Halál Izraelre és Amerikára!". A hatóságok könnygázzal és gumibottal oszlatták fel a tömeget.

A bahreini hatóságok komolyan veszik a fenyegetést, s soha nem látott biztonsági intézkedésekkel készülnek a futamra. "Néhány nap múlva Bahreinre figyel majd a világ, így mindent meg kell tennünk a száguldó cirkusz biztonságáért. Rajtunk nem fog múlni" - nyilatkozta a Reuters hírügynökségnek a bahreini ring egyik munkatársa. Egy másik a Mirrornak elárulta, hogy a nemzeti gárda is ügyel majd a verseny biztonságára, amelyet szerinte semmilyen külső esemény nem zavarhat meg.

Ezzel szemben a brit külügyminisztérium megismételte figyelmeztetését, mely szerint a Közel-Kelet per pillanat "nem biztonságos", s nem várt események történhetnek. Biztonsági szakértők eközben azt javasolták a Forma-1-es csapatoknak, hogy Bahreinben tüzetesen vizsgálják át autóikat, s soha ne utazzanak a pályára ugyanazon az útvonalon. A pilótáknak azt tanácsolták, messzire kerüljék el a főváros Manamát.

Sir Frank Williams, a Williams első embere már meg is tette az első lépéseket, utasította mérnökeit, hogy a királyságban ne mozogjanak nagy csoportokban, s lehetőleg ne hagyják el szállodájuk, valamint a ring környékét. Baumgartner Zsolt is megemlítette keddi sajtóbeszélgetésén az [origo]-nak, hogy a pilóták aggódnak a biztonság miatt. "Az azonban senkinek eszébe sem jutott, hogy ne utazzon el Bahreinbe" - mondta a magyar pilóta.

A hatszoros világbajnok Michael Schumacher talán mindenkinél jobban fél egy esetleges támadástól (állítólag felesége nem is utazik vele a "bizonytalanba"), a bahreini király ezért felajánlotta a németnek, hogy szuperbiztonságos palotájában szállásolja el. Schumacher visszautasította a lehetőséget, inkább öccsével, Ralffal lakik majd közös szállodában, arra azonban nem mondott nemet, hogy fegyveres őr kísérje s a királyi limuzinnal közlekedjen.

A szerződése meghosszabbítását tervező (német források szerint akár 2010-ig is maradhat Maranellóban) ferrarishoz kapcsolódó hír még, hogy Bernie Ecclestone, a sportág első számú ura szerint sorozatos győzelmei ellenére sem unalmas a Forma-1. "Úgy vélem, az emberek miatta ülnek le a tévé elé vagy a lelátóra" - mondta Ecclestone. "Sokan azt szeretnék látni, hogy győzzön, legalább ugyanennyien pedig azt, hogy veszítsen. Olyan, mint Ali: a nagyszerű bokszoló is megosztotta az embereket, de mindenki kíváncsi volt rá."

konczdávid