Vágólapra másolva!
Vége a bizonytalanságnak Ralf Schumacher jövőjével kapcsolatban, a német pilóta nem hosszabbítja meg 2004 végén lejáró szerződését a Forma-1-es Williams-istállóval. Ehelyett a Renault-hoz igazol, hogy 18 millió eurós éves fizetésével a száguldó cirkusz második legjobban fizetett versenyzője legyen. Jarno Trulli pácban.

Juan Pablo Montoya mellett Ralf Schumacher is elhagyja év végén a Williams-BMW-t. Az már korábban eldőlt, hogy a kolumbiai a McLarenhez igazol, de a Bild című napilap legfrissebb száma szerint immár a német távozása is véglegessé vált. Hétfői írásunkban már utaltunk rá, hogy Ralf menedzsere, Willi Weber előrehaladott tárgyalásokat folytat a Flavio Briatore irányította Renault-val, azóta létre is jött a megegyezés: Ralf Schumacher 2005-től új szerelést ölt magára. A hír sokakat meglepett, eleddig ugyanis a Toyotát emlegették a 28 esztendős versenyző leendő együtteseként.

"Minden lényeges kérdést sikerült tisztáznunk Briatore úrral, a szerződés aláírása már pusztán formalitás" - jelentette ki büszkén Weber. Az 53 esztendős Briatore dolgozott már együtt Schumacherrel, igaz, nem Ralffal, hanem Michaellel: az együttműködés eredménye két benettonos (1994, 1995) világbajnoki cím lett...

A csapatcsere elsődleges oka természetszerűleg a pénz, Ralf Schumacher már régóta nem tud dűlőre jutni Sir Frank Williamsszel az anyagi kérdésekben. Meghosszabbította volna ő már régen kontraktusát, csakhogy a csapatvezetés szerette volna megfelezni éves járandóságát. Ralf ezzel szemben fizetésemelést akart kicsikarni, de ezzel csak Sir Franket sikerült felbosszantania: a főnök első felindulásában fel is függesztette a tárgyalásokat Ralf menedzsmentjével.

"A Bahreini Nagydíj alatt lesz még egy tárgyalásunk Williamsszel, de ha ott sem sikerül egymás tenyerébe csapnunk, Ralf biztosan távozik" - jegyezte meg Weber, sajtóértesülések szerint ugyanakkor ez a találkozó "súlytalan" lesz. Ralf ugyanis döntött, kell neki az a 18 millió euró, amit Briatore a Renault új szponzora, a Telefonica segítségével zokszó nélkül hajlandó kifizetni, no meg állítólag a hivatalos bejelentés sem várat már sokat magára (napok kérdése a dolog). Ralf új jövedelmével egyébiránt a száguldó cirkusz második legjobban fizetett pilótája lesz, csak bátyja keres többet: igaz, a Ferrari ásza kétszer annyit...

"Ralf tapasztalata aranyat ér a Renault-nak, jöhetnek végre a hőn áhított futamgyőzelmek. Mert senkinek ne legyenek kétségei, a francia istállóban óriási lehetőségek rejlenek" - mondta még Weber. Az érintett a Bildnek titokzatoskodott egy sort ("új csapatom neve legyen meglepetés"), s az AFP hírügynökségnek sem árult el konkrétumot. "Akármennyire nehezemre esne is elhagyni BMW-s barátaimat, ez könnyen megtörténhet" - bökte ki Schumacher. "Nem tűrhetem tovább azt a bánásmódot, amivel a Williamsnél nap mint nap kell szembesülnöm, belefáradtam néhány dologba. Frank Williams például csak azt hajtogatja, nem érdekel más, csak a pénz. Ezen már csak röhögni tudok."

Kevéssé valószínű, hogy Briatore elengedné aranytojást tojó tyúkját, azaz Fernando Alonsót, így 99,9 százalék, hogy Schumacher Jarno Trullit váltja majd. Az olasznak van egy éve, hogy csapatot találjon magának, egyelőre nem tudni, hol találhat új otthonra. "Melbourne-ben találkoztam Willivel, s természetesen beszélgettünk is. Ez teljesen normális, hiszen barátok vagyunk. De arról szó sem esett, hogy Ralf Schumacheré lesz jövőre a Renault egyik autója" - tagadta Briatore a fentebb írtakat.

Ralf Schumacherrel kapcsolatos hír még, hogy az Ausztrál Nagydíj után nekitámadt "öreg cimborája", Juan Pablo Montoya. "Öt autót előztem meg a futamon, de csak eggyel értem össze: Ralféval" - háborgott a kolumbiai, aki immáron sokadszor zördült össze csapattársával. "Amint bebújtam mellé, rám húzott. Komolyan mondom, nem normális, mindketten kieshettünk volna."

Végül a Renault-hoz visszatérve: sokan néztek nagyot, midőn Alonso vasárnap villámrajtot vett, s néhányan fel is tették a kérdést magukban: startautomatika használata nélkül mindez hogyan lehetséges? (Mint ismeretes, a 2004-es idénytől a kipörgésgátló használata engedélyezett, a startautomatika viszont tiltott.) Nos, Pat Symonds, a Renault főmérnöke nem kívánta elárulni a titkot, egy nagy mosoly kíséretében annyit azonban elmondott: "Alaposan tanulmányoztuk a szabálykönyvet, kőkemény munka eredménye a melbourne-i rajt."

A regulák értelmében a kipörgésgátló akkor léphet működésbe, ha az autó eléri a száz kilométeres óránkénti sebességet. Szakértők valószínűsítik, hogy a Renault-k a rajt pillanatában elektronikusan csökkentik a motorba befecskendezett üzemanyag mennyiségét, ezáltal kipörgésgátló hatás lép fel. Szó szerinti szabályértelmezésben ez nem számít startautomatika-használatnak. "A rajtnál lehet a legtöbbet előzni, még jó, hogy kihasználjuk a kiskapukat" - tette még hozzá Symonds.

(kd)