Vágólapra másolva!
Kimi Räikkönen szerint jól döntött a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA), amikor egy év után ismét megváltoztatta az időmérő edzések rendjét.

"Sportszempontból is fontos a módosítás. Jó döntésnek tartom, hogy a tavalyi péntek-szombati rendszer után most egy nappal a futam előtt futjuk a két kvalifikációt" - mondta a McLaren-Mercedes finn versenyzője. "Már az Albert Parkban is élvezetesebb lesz a program, s később elsősorban az utcai pályákon jelent majd előnyt a szisztéma. Tavaly ugyanis péntekenként sokszor kellett piszkos pályán futnunk az első időmérésen, most azonban a nyitó napi szabadedzésekkel megtisztítjuk majd az aszfaltot."

A rajtsorrendről határozó időmérő edzés két fordulóból áll majd, s a versenyzők egy-egy mért kört tehetnek meg. Az első körben az előző nagydíj - Melbourne-ben a 2003-as vb sorrendje - végeredménye határozza meg a sorrendet. Mindössze két perccel azután, hogy mindenki befejezte a mért körét, elkezdődik a második forduló, ezúttal már az elsőben elért időeredmények szerint fordított sorrendben. A tavalyi gyakorlathoz hasonlóan öt autónként kétperces szünetet tartanak, s ha valaki az első fordulóban valamilyen okból a pályán ragadt, a másodikban nem tehet meg mért kört. Akárcsak 2003-ban, az autókat a másnapi futamra való beállításokkal kell a pályára küldeni.

Räikkönen azt is fontosnak tartja, hogy a tavalyi vb 5-10. helyezettje pénteken három autóval szerepelhet. "Meglátjuk, hogy ebből mennyit tudnak hasznosítani" - jegyezte meg a finn. "A téli tesztek tapasztalatai alapján újabb, rendkívül érdekes szezon vár ránk. Szerintem jó eredményekre leszünk képesek, remélem, hogy örömet tudunk okozni szurkolóinknak. Tavaly megszereztem pályafutásom első futamgyőzelmét, bízom abban, hogy idén növelem majd sikereim számát!"