Vágólapra másolva!
A Baumgartner Team menedzsmentje és a Baumgartner család hosszú hetek tárgyalásait követően arra az elhatározásra jutott, hogy megköszöni a magyar kormány korábban felajánlott, négymillió dolláros segítségét, de nem kívánja azt igénybe venni. A magyar állam ezzel együtt továbbra is segíti Baumgartner Zsolt Forma-1-es pályafutását: egy, a későbbiekben aláírásra kerülő szerződés alapján 60 millió forintos támogatást nyújt neki a Hungaroring Rt.-n keresztül.

A Team egyben arról tájékoztatta az MTI-t: a Minardi-Cosworth-szal kötött szerződés garantálja a 23 éves pilóta szereplését a teljes szezonra, továbbá egyes, a megállapodás titkossága miatt nyilvánosságra nem hozható kitételek lehetőséget biztosítanak arra, hogy a szükséges szponzori összeg egy részét a 18 futamból álló sorozat végéig realizálja a Baumgartner-csapat.

A Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium illetékeseivel folytatott tárgyalások során a Team egy üzleti vállalkozás kezdeti finanszírozásához kért segítséget, és garanciát vállalt arra, hogy a 2004-ben folyósított kölcsönt később maradéktalanul visszafizeti.

"Az állammal alapítandó gazdasági társaság ötletének megfogalmazását, majd annak nyilvánosságra hozatalát követően számunkra is egyértelműen észlelhető volt a közvélemény megosztottsága. Mivel mind Zsolt, mind a Baumgartner család számára elsődleges fontossággal bír honfitársainak véleménye, az elmúlt hetekben a menedzsment törekvése - Baumgartner Zsolt kifejezett kérésével összhangban - a GYISM-mel szerződésben rögzített állami szerepvállalás kiváltására irányult" - tudatta a távirati irodával a Team.

"A MOL Rt. szponzorációs elképzeléseinek megváltozását követően a közvélemény részéről korábban elképzelhetetlen mértékű segítő szándék volt tapasztalható. Magánemberek, kis-és középvállalkozók sokasága biztosította támogatásáról Baumgartner Zsoltot. Ekkor fogalmazódott meg a menedzsmentben végérvényesen az az elképzelés, hogy a pilóta Forma-1-es szereplését mindenképpen a korábban megfogalmazott állami szerepvállalás nélkül kell megoldani, mivel nem szeretné, ha akár Zsolt, akár a Baumgartner család olyan ellenérzésekkel szembesülne Magyarországon, melyek számukra mind rövid, mind hosszú távon vállalhatatlanok."

A Team menedzsmentje ezért úgy döntött, hogy azt az összefogást kívánja megerősíteni, mely a támogatói klub megalakulása óta folyamatosan érzékelhető. Egyben bízik abban, hogy azokhoz a magánemberekhez, kisvállalkozókhoz, középvállalatokhoz, akik és amelyek eddig segítették Zsoltot, a jövőben további támogatók kapcsolódnak, így a Baumgartner Zsolt Támogatói Klub tagjai, valamint a pilóta mellett végig kitartó szponzorok, a CIB Bank Rt., az Uniqa, a Standox és az Alukönigstahl olyan csapatot alkothatnak, mely a korábban elképzelt állami szerepvállalás nélkül is sikeres lehet.

Baumgartner Zsolt március 7-én rajthoz áll az Ausztrál Nagydíjon, majd a további 17 futamon, így a Team továbbra is számít arra, hogy a MOL Rt. támogatásának hiányát, valamint az állammal tervezett közös cégalapításról történő lemondás miatt keletkezett gazdasági hiányt kiválthatja az a széles körű társadalmi és sportbaráti összefogás, melyet eddig is tapasztalt. Ezért a menedzsment továbbra is keresi azokat a cégeket, melyek lehetőséget látnak a versenyző Forma-1-es szereplésének támogatásában, valamint várja azon magánemberek támogatását, akik szívesen nyújtanak segítséget az idei szezon minél sikeresebb teljesítéséhez.

A kapcsolatfelvételhez továbbra is a (06-1)-246-2671, és a (06-1)-248-2808-as telefonszám áll rendelkezésre, valamint az eddigiekhez hasonlóan hívható a 06-81-330-216-as emeltdíjas telefonszám, melyen bárki 500 Ft-tal támogathatja Baumgartner Zsolt F-1-es pályafutását.

"A korábbinál kisebb összeggel és egyszerűbb formában támogatja Baumgartner Zsolt karrierjét a magyar állam" - mondta Szigetvári Viktor, a Gyermek- Ifjúsági és Sportminisztérium sajtófőnöke. "Az állam büszke arra, hogy segítheti a fiatal sportoló jövőbeni szereplését, egyértelmű elköteleződése nélkül ugyanis Baumgartner Zsolt nem versenyezhetne a 2004-es szezonban. A minisztérium az elmúlt hetek tárgyalásai során olyan megoldást keresett, amellyel befektetésének megtérülése garantált lett volna."

Baumgartner kedden a Minardi-Cosworth idei autójával tesztel Misanóban, a Circuito Internazionalén, szerdán pedig csapattársa, Gianmaria Bruni folytatja a felkészülést. Az elsősorban a motorsportból ismert, Rimini közelében található olaszországi létesítményben két pálya található, a hosszabb 4,060, míg a rövidebb 3,488 km-es.