Vágólapra másolva!
A barcelonai pályán bemutatta idei autóját a BAR-Honda Forma-1-es istálló, Geoffrey Willis technikai igazgató egy szexuálisan vonzó nőhöz hasonlította a konstrukciót.

"A mostani autó tökéletes aerodinamikai jellemzőkkel rendelkezik, a vonalai lekerekítettebbek, mint a tavalyi modellé. Úgy néz ki, mint egy szexis hölgy" - mondta a BAR006-ról a szakember.

A márciusban kezdődő szezonban az angol Jenson Button szerepel majd az istálló első számú pilótájaként. "2004 rendkívül izgalmasnak ígérkezik a számunkra. Az eddigi tesztelések remekül sikerültek" - mondta a szigetországi versenyző a vasárnapi bemutatón, miután néhány kört megtett az új autóval. A BAR-Honda másik versenyzője a japán Szato Takuma lesz.

David Richard csapatfőnök a célok megfogalmazásakor annyit mondott: rendszeresen szeretnének odaérni a dobogóra, és megszorítani a három élcsapatot, a Ferrarit, a Williams-BMW-t és a McLaren-Mercedest. A BAR-Honda a 2003-as szezont az ötödik helyen zárta.