Vágólapra másolva!
A Toyota-csapat bízik abban, hogy a szombaton Kölnben bemutatott autója sikeresen szerepel majd a március 7-én, Melbourne-ben kezdődő Forma-1-es világbajnokság 18 futamán.

"A filozófiánkhoz tartozik, hogy folyamatosan törekszünk a fejlődésre. De most is szem előtt tartottuk, hogy ne forradalmian új, hanem a korábbi lépésekhez igazodó autót építsünk" - mondta Gustav Brunner, a japán-német csapat főtervezője. "Elképzelhető, hogy sokan úgy vélik majd, nagyjából megegyezik a tavalyi TF103 és a most elkészült TF104 kódjelű kocsi, de ez nem fedi a valóságot. Gyakorlatilag minden alkatrészt újraterveztünk, s ezek könnyebbek, megbízhatóbbak és jobbak lettek."

A szakember hozzátette: sokat segített a munkában a saját szélcsatorna, hiszen az aerodinamika roppant fontos szerepet játszik a Forma-1-ben.

A Toyota tavalyelőtt csatlakozott az autósport elitkategóriájához, de amíg az első szezon után mindkét versenyzőt kicserélte, addig idén a 2003-ban megismert kettős, a francia Olivier Panis és a brazil Cristiano da Matta kezdi a szezont.

"Tavaly alkalmanként már megmutattuk, hogy mire lehet képes a Toyota, többször értünk el kiváló eredményt az időmérő edzéseken, s néha a futamokon is remekeltünk. Remélem, hogy 2004-ben állandósítjuk a jó szereplést, ehhez megbízható autóra lesz szükség" - mondta Panis.

Da Matta második Forma-1-es szezonjára készül: "Nagyon keményen kellett dolgoznom, de mindvégig élveztem a kihívást. A pályák egy részét nem ismertem, így is megmutattam azonban a képességeimet. Idén már más lesz a helyzet, nagy előrelépést várok magamtól és a csapattól."

A legutóbbi vb-sorozatban a Toyota 8. lett 16 ponttal, da Matta (10) 13., míg Panis (6) hármas holtversenyben 14. volt.