Vágólapra másolva!
Az Autosport című magazin információja alapján a Forma-1-es McLaren-Mercedes-istállónál a 2005-ös szezonban a Williams-BMW-től érkező, az elmúlt sorozatban harmadik helyen záró kolumbiai Juan Pablo Montoya a skót David Coulthardot váltja, és lesz a finn Kimi Räikkönen csapattársa. Bas Leinders Jordant vezethet.

Coulthard kilenc esztendő után hagyja el az együttest, s az előzetes hírek szerint elképzelhető, hogy a Toyotához igazol, ahol a 2003/04-es évad után a francia Olivier Panisnak és a brazil Cristiano da Mattának is lejár a szerződése.

Az előző szezonban a német Michael Schumacher mögött másodikként záró Räikkönen úgy véli, a két Ferrari, valamint jelenlegi csapattársa lesz a legnagyobb ellenfele a március 7-én rajtoló idényben.

A Jordan felől érkezett hírek szerint az istálló tesztlehetőséget ad a belga Bas Leindersnek, aki tavaly harmadik lett a Nissan World Seriesben. Leinders jövő héten, Barcelonában ülhet be a sárga versenyautóba. "Nagyon boldog vagyok, hogy a Jordannél részt vehetek életem első Forma-1-es tesztelésén" - mondta a 28 esztendős versenyző, akiről Eddie Jordan úgy vélekedett, roppant tehetséges. A Jordan - egyedüliként, bár a Minardinál ugye még lehetnek gondok... - egyelőre nem nevezte meg 2004-es pilótáit.