Vágólapra másolva!
Michael Schumacher, a Forma-1-es Ferrari-istálló német pilótája az RTL vasárnap esti, a 2003-as esztendő eseményeit összefoglaló adásában kijelentette, nem biztos, hogy 2006 végén visszavonul. Luca di Montezemolo, a maranellóiak elnöke ellenben pontosan erre készül.

Michael Schumacher hol visszavonulni, hol még évekig maradni akar a Forma-1-ben, vasárnap este speciel utóbbi szándékát erősítette meg az RTL-en. Mint mondta, még mindig rettenetesen imádja, amit csinál, s kellő motivációja is akad. "Jó erőben érzem magam, szerintem jónéhány szép év áll még előttem" - jelentette ki a január 3-án 35. születésnapját ünneplő Schumacher, aki életkoráról is beszélt: "Fejben jóval fiatalabbnak érzem magam, mint amennyi valójában vagyok."

Mint kiderült, a Ferrari sztárja mindent megbeszél feleségével, Corinnával, s amint úgy látná, hogy munkája miatt családja szenved, azonnal abbahagyná pályafutását. Ám a Ferrarinál meglehetősen nagy szabadságot élvező Schumacher elegendő időt tud fordítani szeretteire (ez feltehetően a jövőben is így lesz), így már emiatt sem sürgős neki a visszavonulás. "Ha a versenyek és tesztek között nem mehetnék haza pihenni, már rég elköszöntem volna a Ferraritól és a Forma-1-től."

Schumacher ugyanakkor sokadszorra is elmondta (már-már unalomig ismételgette), hogy amint jön valaki, aki egyértelműen gyorsabb nála, átengedi neki a terepet. "Abban a pillanatban szögre fogom akasztani a bukósisakot" - ígérte. A hatszoros világbajnok szerződése 2006 végén jár le a Ferrarinál.

[origo]