Vágólapra másolva!
Jacques Villeneuve legszívesebben a tengerentúlon folytatná pályafutását, ám nem a CART- vagy IndyCar-sorozatot, hanem a NASCAR-t nézte ki magának. Az e heti jerezi tesztelés első napján Szato Takuma volt a leggyorsabb, Heikki Kovalainen a Minardihoz szerződne.

Jacques Villeneuve többé-kevésbé lezárta magában a Japán Nagydíj előtt történteket (ehhez azért kellett az is, hogy a sajtón keresztül alaposan beolvashasson David Richardsnak, a BAR csapatfőnökének), így mostanság már azon töri a fejét, hol folytassa pályafutását. A Forma-1-ben semmilyen körülmények között nem kíván maradni (gyakorlatban ez annyit jelent, nem óhajtja bepénzelni magát), s igazából a tengerentúli nyitott karosszériás sorozatok sem vonzzák.

Mondjuk, érthető, hogy a CART-tal mint lehetőséggel nem számol: a bajnokság súlyos anyagi gondokkal küzd, s könnyen elképzelhető, hogy meg is szűnik. Maradna az IndyCar, azt viszont Villeneuve balesetveszélyesnek tartja. "Nem érdekel az IndyCar" - nyilatkozta a kanadai az Autosportnak. "Leginkább a határon, rizikózva szeretek autózni, az IRL-ben azonban ez túlontúl veszélyes."

"Ott van viszont a NASCAR, azt kipróbálnám. Teljesen új kihívás lenne számomra, valószínűleg kedvemre is lenne" - tette még hozzá Villeneuve, aki azt is elárulta, fiatalnak érzi még magát ahhoz, hogy szögre akassza bukósisakját.

Ami a Forma-1-et illeti, ezen a héten folytatódnak Jerezben a tesztek, hétfőn négyen köröztek a pályán (a Willams-BMW, Renault, McLaren-Mercedes, Jaguar, Toyota alkotta ötösfogat kedden kapcsolódik be a munkába). Az időjárás nem volt kegyes a résztvevőkhöz, csakúgy, mint múlt héten, zuhogott az eső. Ugyanez várható kedden is, az előrejelzések szerint szerdára várható javulás. Az első napon egyébiránt Szato Takuma érte el a legjobb időt a BAR "koncepcióautójának" volánja mögött, pedig egyszer alaposan odacsapta járművét a falhoz; a Sito Pons-kanyar előtt veszítette el uralmát a BAR felett, ám az esetet megúszta sérülések nélkül. A második hely Luca Badoernek, míg a harmadik Felipe Massának jutott.

A Renault múlt héten bizonyítási lehetőséget adott a finn Heikki Kovalainennek (saját nevelés) a barcelonai ringen, s az ifjú északi annyira feldobódott ettől, hogy rögvest kijelentette: "Soha többet nem akarok másmilyen autót vezetni." Sőt, máris a Forma-1-be vágyik, a Minardit nézte ki magának. "Biztos vagyok benne, hogy jó munkát végeznék, bár az még hasznos is lehetne, ha először csak tesztpilóta lennék" - mondta Kovalainen, aki nem egyedüliként szeretne befurakodni Paul Stoddart együttesébe. A Forma-3000-ből ismert Giorgio Pantanónak is hasonlóak a céljai, az olasz már a Jaguarral is tárgyalt (ahol ugye Christian Klien lett a befutó), s mellette szól, hogy tőkeerős szponzorok állnak mögötte.

A Minardi szerdától péntekig Vallelungában tesztel, fiatal tehetségeket próbálnak ki, köztük Norbert Siedlert is. Mindez azért érdemel külön említést, mert az osztrák a Superfund támogatását élvezi, s ez a cég a Minardit is szponzorálja...

Jerez, első nap:
1. Szato (japán, BAR-Honda) 1:25.938 (51 megtett kör)
2. Badoer (olasz, Ferrari) 1:26.275 (12)
3. Massa (brazil, Sauber-Petronas) 1:26.280 (36)
4. Davidson (brit, BAR-Honda) 1:26.723 (69)