Vágólapra másolva!
A jerezi tesztelés első napján a Forma-1-es Williams-BMW-istálló színeiben bemutatkozhatott a legendás Nelson Piquet fia, a 18 esztendős "Nelsinho", s első próbálkozásra három másodperccel autózott rosszabbat, mint Ralf Schumacher. Barcelonában óriási meglepetés született, a Renault tesztpilótája, Franck Montagny végzett az élen.

Nemrégiben még arról szóltak a hírek, hogy a Williams-BMW hosszú távú szerződést kötött Nelson Piquet fiával, a Nelsinho becenévre hallgató 18 esztendős ifjúval. A grove-iak sietve cáfolták az információt, azt azonban elismerték, hogy tesztlehetőséget ígértek neki. A nagy nap kedden, Jerezben érkezett el, a Williams gyakorlatilag "kibérelte" a spanyol aszfaltcsíkot.

Csupán három autó körözött a pályán, a legjobb időt természetesen Ralf Schumacher érte el. A német ráadásul pályacsúcsot repesztett a relatíve hűvös időben, 1:17.453-nál állította meg az órát. A második hely a hibrid autóval gyakorló Marc Genének jutott, míg az eleinte sokat csúszkáló kis Piquet-nek (a nagy a lelátón ücsörögve figyelte munkáját) meg kellett elégednie a harmadik hellyel. Van még mit tanulnia, az egyszer biztos, elvégre nem kevesebb, mint három másodperccel maradt el Ralf Schumacher eredményétől.

"Azért nem volt ez olyan rossz" - összegzett Nelsinho. "Azt hittem, nehezebb dolgom lesz, kellemes meglepetés volt ez a nap. A Forma-3-as autót sokkal nehezebb vezetni, azzal legalábbis jobban megszenvedtem ezen a pályán. A Williams felépítése egész más, hozzá kellene szoknom, na." Sam Michael, a tesztekért felelős első számú mérnök elégedett volt a brazil tehetség produkciójával.

Ralf Schumacher viszont figyelmeztette csapatát, hogy most kell belehúzni, ha nem akarnak megint pocsék idénykezdetet produkálni. "A karácsony előtti teszteknél kevés fontosabb van, ilyenkor rakjuk le az alapokat. Ha lazítunk, a többiek elhúznak, s akkor futhatunk megint utánuk, mint idén. Az év vége felé picivel jobbak voltunk a Ferrarinál, ám nem nyerhettünk vacak kezdésünk miatt: remélem, ebből tanultunk, s most úgy dolgozzuk végig a telet, hogy a versenyeken aztán kezdettől fogva az első helyért tudunk majd harcolni."

Barcelonában óriási meglepetés született, a Renault tesztpilótája, Franck Montagny csípte el az első helyet. A francia versenyző az új McLarent nyúzó David Coulthardot, valamint a jaguaros Mark Webbert előzte meg. Az ausztrál frissen szerződtetett csapattársa, az osztrák Christian Klien ezúttal hetedik lett, csupán José María Lópezt, a Renault pilótaiskolájából érkezett argentint előzte meg.

Jerez, első nap:
1. R. Schumacher (német, Williams-BMW) 1:17.453 p (68 megtett kör)
2. Gené (spanyol, Williams-BMW) 1:18.326 (73)
3. Piquet (brazil, Williams-BMW) 1:20.453 (65)

Barcelona, első nap:
1. Montagny (francia, Renault) 1:16.329 (108)
2. Coulthard (skót, McLaren-Mercedes MP4-19) 1:16.609 (75)
3. Webber (ausztrál, Jaguar-Cosworth) 1:17.177 (95)
4. Wurz (osztrák, McLaren) 1:17.252 (77)
5. Zonta (brazil, Toyota) 1:17.677 (85)
6. Briscoe (ausztrál, Toyota) 1:18:189 (79)
7. Klien (osztrák, Jaguar-Cosworth) 1:18.270 (91)
8. López (argentin, Renault) 1:18:891 (60)