Vágólapra másolva!
Kedden nem hivatalosan elkezdődött a 2004-es Forma-1-es szezon, miután Barcelonában és Valenciában is teszteltek a csapatok. Különösen utóbbi helyszínről érdemes szót ejteni: egyrészt bemutatkozott a pályán az új McLaren, másrészt a Williams álomrajtot vett.

Vége a Japán Nagydíj utáni rövid pihenőnek, a Forma-1-es istállók immáron gőzerővel készülnek a 2004-es szezonra. Az első tesztekre kedden, Spanyolországban került sor, két helyszínen, Barcelonában és Valenciában dübörögtek a motorok.

A McLaren-rajongók bizonyosan nagyon várták már ezt a napot, elvégre utóbbi helyszínen bemutatkozott végre az új Ezüst Nyíl, az MP4-19. Igen, 19, mert az idei esztendőre tervezett, forradalmiként beharangozott 18-as kódjelű modell egyetlen kilométert sem tett meg versenykörülmények között (a 2002-es autó továbbfejlesztett változatát használták), annak továbbfejlesztéseként született meg a 2004-es versenygép. Az MP4-19-cel már bizonyosan nem történik meg az a csúfság, amely "elődjével", a 18-assal megesett, nevezetesen, hogy nem megy át a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) töréstesztjén: már most, több mint három hónappal a hivatalos idénykezdet előtt megfelelt minden előírásnak.

A bemutatkozás mindazonáltal technikai problémák miatt nem sikeredett igazán fényesre, de ezen egy új autó esetében nem kell csodálkozni. Az időeredménytől sem esett hanyatt senki, hiszen David Coulthard a 11 résztvevőből csupán a kilencedik legjobb lett, a skót azonban elégedetten kászálódott ki az autóból, s azt fejtegette, nagy lépést tettek előre. Hasonló véleményen volt Norbert Haug, a Mercedes sportfőnöke is: "Ezzel az autóval meg akarjuk nyerni a világbajnokságot" - nyilatkozta. "Nemcsak ránézésre gyors, hanem ténylegesen is, mindent beleadtunk a fejlesztésébe."

A szakembert az sem keserítette el, hogy Coulthardnak nem sikerült az élmezőnybe verekednie magát. "Ma nem a többiek legyőzésére törekedtünk, csak megnéztük, hol tartunk. A magam részéről nyugodt vagyok, David a gyakorlás vége felé már egészen figyelemre méltó időeredményekkel rukkolt elő." Érdemes amúgy szólni magáról az autóról is, amely hivatalosan, a sajtó képviselői előtt csak később mutatkozik be: ránézésre radikálisan eltér az idei négykerekűtől, különösen az orrán változtattak sokat. Nemcsak hogy vékonyabb lett, de kecsesen lefelé is hajlik, aerodinamikailag biztosan jobb elődjénél. És ha már aerodinamika: a McLarenhez kapcsolódó hír még, hogy a gárda leigazolta Nick Tombazist, aki korábban a Ferrarinál alkotott maradandót ezen a területen.

A wokingiakon kívül a Williams vállalt még főszerepet kedden, igaz, a kék-fehérek mindezt nem új autójuk bemutatásával, hanem időeredményeikkel érték el. A leggyorsabban Juan Pablo Montoya teljesített egy kört Valenciában, mögötte csapattársa, Ralf Schumamcher, valamint a tesztpilóta Marc Gené végzett. A nap meglepetésembere a Red Bull által "nyomott" Christian Klien volt: a fiatal osztrák életében először vezethetett Forma-1-es autót, de egyáltalán nem okozott csalódást. Sőt, majdhogynem jobb időt autózott, mint a lassan már rutinosnak nevezhető Mark Webber!

Barcelonában elsősorban a BAR-Honda keltett feltűnést: előbb azzal, hogy bejelentették, azonnali hatállyal Michelinre cserélik a Bridgestone papucsokat, majd a pályára kigördülve autójuk színével. Az eddig megszokott fehér helyett egyelőre fekete az alapszín, de elképzelhető, hogy így próbálják jelezni az autó speciális jellegét. Tudniillik a BAR jelenleg koncepcióautót használ, az idei kasztnival kombinálták össze a 2004-es motort, sebességváltót, valamint aerodinamikai elemeket. A Circuit de Catalunyán egyébként a Ferrari dominált, az első hely Luca Badoeré, a második Felipe Massáé lett.

Valencia, első nap:
1. Montoya (kolumbiai, Williams-BMW) 1:10.081 p (69 megtett kör)
2. R. Schumacher (német, Williams-BMW) 1:10.718 (37)
3. Gené (spanyol, Williams-BMW) 1:11.224 (56)
4. Wurz (osztrák, McLaren-Mercedes) 1:11.299 (53)
5. Montagny (francia, Renault) 1:11.823 (84)
6. Webber (ausztrál, Jaguar) 1:11.876 (37)
7. Trulli (olasz, Renault) 1:11.950 (89)
8. Klien (osztrák, Jaguar) 1:11.955 (54)
9. Coulthard (skót, McLaren-Mercedes MP4-19) 1:12.035 (47)
10. Bell (amerikai, Jaguar) 1:12.330 (63)
11. Briscoe (ausztrál, Toyota) 1:12.660 (70)

Barcelona, első nap:
1. Badoer (olasz, Ferrari) 1:17.799 (76)
2. Massa (brazil, Ferrari) 1:18.103 (86)
3. Fisichella (olasz, Sauber) 1:18.527 (98)
4. Szato (japán, BAR) 1:18.556 (45)
5. Burti (brazil, Ferrari) 1:19.154 (36)
6. Button (brit, BAR) 1:31.792 (5)