Vágólapra másolva!
A Forma-1-es csapatok közül másodikként a Jaguar hozta nyilvánosságra, mikor mutatja be 2004-es autóját: az ünnepélyes leleplezésre Barcelonában kerül sor. Mark Webber kijelentette, nem áll szándékában elhagyni az együttest.

Ez idáig csupán a Sauber-Petronas árulta el, mikor kerül sor 2004-es autójának bemutatására, a svájciak január 12-én, Salzburgban rántják le a leplet a C23-asról. Mint szerdán kiderült, ugyanazon a héten a Jaguar új modelljét is megcsodálhatják az érdeklődők, az R5-ös január 18-án mutatkozik be a nagyközönségnek.

A ceremóniára Barcelonában, a Circuit de Catalunyán kerül sor, s az istálló vezetői másnap már élesben kívánják tesztelni az új versenygépet. Hogy kikkel, az egyelőre még kérdéses, a következő esztendőre per pillanat csak Mark Webbernek van érvényes szerződése. A második számú ülésre esélyes Justin Wilson, akivel nemrég állapodott meg a gárda ideiglenes szerződéshosszabbításban, Alexander Wurz, Nick Heidfeld, valamint Jos Verstappen.

A Jaguar jövő héten ifjú tehetségeknek nyújt bizonyítási lehetőséget Valenciában, a teszten ott lesz a Forma-3-as Euroseries-sorozatban remeklő Christian Klien (aki jó esélyekkel pályázik egy tesztpilótai állásra) és a Forma-3000-es Townsend Bell. Mindketten a tavalyi autóval róják majd a köröket.

Mindeközben Mark Webber kijelentette, hogy noha többen őt emlegetik Juan Pablo Montoya utódjaként a Williamsnél, egyelőre nem áll szándékában elhagyni az istállót. "Természetesen versenyeket akarok nyerni, s magától értetődik, hogy azt a csapatot kell sikerre vezetnem, amelynek jelenleg is az alkalmazásában állok. Ez jövőre a Jaguar lesz, de nem kizárt, hogy még utána is maradok."