Vágólapra másolva!
Kimi Räikkönen, a Forma-1-es világbajnokság idei második helyezettje kijelentette, csapata az egyéni és konstruktőri vb-címre is igényt tart. A Ferrari leigazolta a Renault aerodinamikai guruját, John Ileyt. Jacques Villeneuve szponzorok után kajtat, hogy beülhessen a Jaguarba. Veszélyben a Brazil Nagydíj - kishírek a száguldó cirkuszból.

Arról már korábban hírt adtunk (s a McLaren a napokban meg is erősítette), hogy az új Ezüst Nyíl november végén bemutatkozik, a wokingiaik azonban 2004-es terveiket is közölték a sajtóval. Elsőként a műtétje után teljesen felépült Kimi Räikkönen nyilatkozott, a finn Stuttgartban tartott "beszédet". "Mindkét trófeát a vitrinünkbe akarjuk tenni" - utalt arra, hogy a McLaren az egyéni és konstruktőri vb-cím megszerzését tűzte ki célul. A Mercedes sportfőnöke, Norbert Haug ehhez annyit tett hozzá, "hogy senkitől sem kell tartanunk, még a Ferraritól és a Williamstől sem."

A kémkedési botrány miatt mostanság sokat emlegetett olasz istálló sem ücsörög babérjain, ehelyett leigazolta John Ileyt, aki idén a Renault-nál a mezőny aerodinamikailag (egyik) legjobb autóját alkotta meg. Iley felettese Mike Gascoyne volt, aki a napokban szerződött a kémkedési ügy másik résztvevőjéhez, a Toyotához. Iley a Ferrarinál közvetlenül Rory Byrne főtervezőnek fog jelenteni, munkájába különösebben nem kívánnak beleszólni.

Kanadai sajtóértesülések szerint mégis van esély arra, hogy Jacques Villeneuve a Forma-1-ben maradjon, az exvilágbajnok Mark Webber mellé ülhetne be a Jaguarba. Igen ám, csakhogy arra a helyre Alexander Wurz is pályázik, így a BAR-tól kiebrudalt pilótának szponzorok sorát kell felsorakoztatnia maga mögé, ha ki akarja szorítani az osztrákot. Az rds.ca sportportál írása szerint Villeneuve menedzsmentje már meg is kezdte a tárgyalásokat számos quebeci vállalattal, állítólag ötmillió dollárt kellene összeszednie ahhoz, hogy szerződést kapjon.

Veszélybe került az október 24-ére tervezett Brazil Nagydíj. Csakúgy, mint a kanadai futam esetében, anyagi problémák merültek fel: Sao Paulóban Joao Andre de Vincenzo bíró kimondta, hogy a verseny megrendezése "káros a költségvetésre", emiatt felfüggesztette a szervezők és a város között érvényben lévő megállapodást. Emellett 15 ezer eurós napi büntetést helyezett kilátásba, amennyiben a szervezők nem tartják tiszteletben a bíróság döntését, utóbbi határozat harminc nappal az "ítélet" nyilvános kihirdetése után lép hatályba.