Vágólapra másolva!
A Forma-1-es Williams-istálló főmérnökének, Patrick Headnek úgy látszik nem volt elég, hogy összeesküvéssel vádolta meg a Ferrarit és a Nemzetközi Automobil Szövetséget (FIA), tovább folytatja meghökkentő nyilatkozatait: ezúttal arról beszélt, a gumikkal kapcsolatban sem tiszta az FIA keze.

Emlékezetes, a Ferrari és a Bridgestone a Magyar Nagydíj után bepanaszolta a Michelin-t, merthogy szerintük a francia gumigyár abroncsai a használat során a megengedettnél szélesebbre koptak, ezáltal jogosulatlan előnyhöz juttaták a riválisokat. Az FIA megállapította, hogy a maranellóiaknak igaza van, s új rendeletet hozott: e szerint a jövőben nemcsak a versenyek előtt, hanem azok után is ellenőrzik a gumik méreteit. Az idény utolsó futamain a Michelin már megfelelt a szabályoknak, figyelmes szemek pedig az "árulkodó" Ferrarira és Bridgestone-ra terelték a figyelmet.

Sokan állították, hogy az Olasz Nagydíjon más-más gumikeveréket használtak Jean Todték elöl, illetőleg hátul, márpedig ezt tiltják az előírások. Az FIA (látszólag) lépett, a monzai futam után lefoglalt egy-egy hátsó és első abroncsot, majd bejelentette, az elemzés el fog tartani néhány hétig. Azóta semmit sem lehetett hallani az ügyről.

A Williams főmérnöke, Patrick Head szerint nem is számíthatunk szenzációra, merthogy "az FIA illetékesei egy bal első, valamint jobb hátsó gumit szállítottak el vizsgálatra, ám a monzai pálya sajátosságai miatt ennek a kombinációnak feltétlenül keménynek kell lennie, miközben a bal hátsóval és jobb elsővel lehet trükközni. Mindez azt jelenti, hogy az FIA nem fog megállapítani szabálytalanságot, mert az általa vizsgált abroncsok ugyanolyanok lesznek, csakhogy ettől még könnyen elképzelhető, hogy a Ferrari különböző keverékeket használt. Véleményem szerint ez az egész hajcihő felesleges volt, négy gumit kellett volna a laboratóriumba szállítani" - mondta a szakember a BMW Motorsport weboldalán.

A Ferrari eközben arra készül, hogy az elmúlt évekkel ellentétben már a melbourne-i idénynyitóra befejezze új autójának munkálatait. A Quotidiano Nazionale című napilapban megjelent írás szerint Luca di Montezemolo, a maranellóiak elnöke is azt szorgalmazza, hogy március 7-én már az F2004-essel versenyezhessen Michael Schumacher és Rubens Barrichello. "Az F2003-as teljesítette feladatát, felesleges lenne újabb erőpróbáknak alávetni" - idézte a prezidentet a lap.

Végezetül egy hír Heinz-Harald Frentzen felől: a hét elején még arról volt szó, hogy a Saubertől elküldött versenyző a tengerentúli IndyCar-sorozatba tart, a német menedzsere most elárulta, nem lesz semmi az átigazolásból. "Valóban tárgyaltunk Eddie Cheever csapatfőnökkel, körül is néztünk együttesénél, ám úgy határoztunk, más irányba megyünk tovább" - nyilatkozta az Autosportnak Monty Field.