Vágólapra másolva!
Meglepően jó volt az idei Forma-1-es szezon, többen is parádéztak, megkérdeztük hát olvasóinkat, szerintük ki volt az év embere. A végeredmény nem meglepő, a többség az idén hatodik világbajnoki címét begyűjtő Michael Schumacher mellett voksolt, aki egyébiránt nem érzi úgy, hogy legenda lenne.

Néhány nap alatt az [origo] több ezer olvasója vállalkozott arra, hogy szavazásunkon rábökjön arra a Forma-1-es pilótára, aki idén a legjobb teljesítmény nyújtotta. Ahogy az várható volt, a versengést Michael Schumacher nyerte, az idén hatodik világbajnoki címét megszerző német a szavazatok 36,7 százalékát kasszírozta be, s lett ezáltal olvasóink szerint az év embere.

Kimi Räikkönennek ugyan csak a második hely jutott, ám a finnek nincs oka a szégyenkezésre: szoros küzdelemben maradt alul a ferrarissal szemben, a voksok 28,1 százalékával kellett megelégednie.

A harmadik hely a másik fiatal titáné, Fernando Alonsóé lett, aki 2003-ban a Forma-1 történetének legfiatalabb első rajtkockása, valamint futamgyőztese lett. A spanyol a kattintások 13,2 százalékával büszkélkedhet, a forrófejű Juan Pablo Montoya pedig 7,8 százalékkal kaparintotta meg a negyedik helyet.

Idén Baumgartner Zsolt révén mi is érdekeltek voltunk a sorozatban, olvasóink 7,6 százaléka szerint a Jordan színeiben két rajthoz állásig jutott magyar versenyző volt a legjobb. Rubens Barrichellónak a hatodik hely maradt, a brazilt 6,3 százalék látta az esztendő emberének.

És ha már Schumacher lett az első, érdemes vele kapcsolatban megemlíteni: az angol fogadóirodákban már lehet tippelni a jövő évi világbajnokság végeredményére, a német diadalára 2,7-szeres nyeremény reményében lehet fogadni. Mögötte a két williamses következik a sorban, Ralf Schumacher és Montoya első helyét 3,3-szeresen fizetnék meg. Räikkönen esélyeit tíz az egyhez adják, Barrichello 14-szeresen hálálhatná meg a belé vetett bizalmat; Coulthard és Alonso 30-szoros, míg Trulli 75-szörös pénzt ér.

Schumacher egyébiránt a Bild című napilapban megírta, nem érzi magát legendának. "Mostanság furcsa érzés uralkodik el rajtam újságolvasás közben, ugyanis a sajtó összes munkatársa a mennybe emelt engem. Pedig továbbra is két lábbal állok a földön, nem hiszem, hogy nagyobb sportoló lennék, mint mondjuk Beckenbauer vagy Becker. Talán azért érzi most ezt mindenki így, mert még csak néhány nap telt el a szuzukai futam óta, de három hét múlva már reálisan fogják látni a dolgokat. Oké, hatszoros világbajnok lettem, erre még nem volt példa a Forma-1 történetében, de hogy emiatt halhatatlanságról és legendáról beszélni, szerintem túlzás. Biztos vagyok benne, hogy autóm a többiekénél valamivel gyorsabb volt, így teljesítményem korántsem emberfeletti."