Vágólapra másolva!
Gerhard Berger, a BMW idén leköszönt motorsportigazgatója szerint hiba, hogy a Forma-1-es tanács az új szabályok kialakításánál változatlanul hagyta a vasárnapok lebonyolítását. A poszt jelenlegi betöltője, Mario Theissen ellenben üdvözölte az új regulákat, csakúgy, mint Norbert Haug, a Mercedes sportfőnöke.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) szerdai ülésén bólintott rá a Forma-1-es csapatvezetők által kidolgozott szabálymódosítási javaslatokra, amelyek alapján jövőre - többek között - szombaton bonyolítják le mindkét időmérő edzést, valamint a pénteki szabadedzéseken a kiscsapatok három autóval szerepelhetnek. Az FIA emellett a versenynaptárt illetően is változtatásokról határozott, visszahelyezte ugyanis a futamok sorába a Kanadai Nagydíjat.

Az új regulák ugyanakkor nem nyerték el mindenki tetszését, köztük van Gerhard Berger, a BMW idén leköszönt motorsportigazgatója is: az osztrák szerint jobban át kellett volna alakítani a versenyhétvégék lebonyolítását. "Több gyenge pontja van az új 'menetrendnek', különösen a vasárnapokra gondolok" - nyilatkozta Berger a Sport1 internetes portálnak. "A szabályok megalkotásánál törekedni kellett volna a közönség alaposabb kiszolgálására, ugyanis a pályára kilátogató nézőknek továbbra is délutánig kell várnia ahhoz, hogy a hétvégék utolsó napján Forma-1-es autókat lássanak az aszfalton."

Mario Theissen, a német autógyár jelenlegi motorsportigazgatója ellenben üdvözölte az új szabályokat. "Az új lebonyolítás remekül ellensúlyozza azt az előírást, miszerint versenyhétvégenként csak egy motort lehet használni" - vélekedett Theissen. "Annak jóvoltából pedig, hogy legkésőbb szombat reggelig el kell dönteni, milyen gumikeverékkel rajtolnak a pilóták az időmérőn, illetőleg a futamon, a pénteki szabadedzéseken intenzív körözés várható."

Szintén elégedett Norbert Haug, a Mercedes sportfőnöke. "A szombati nap jelentősége jövőre alaposan felértékelődik azzal, hogy két időmérő edzésre kerül sor" - mondta Haug a sid sporthírügynökségnek. "Véleményem szerint a változtatások mind a versenyt a helyszínen, mind a televízióban végignéző szurkolók javára válik majd."