Vágólapra másolva!
Patrick Head, a Forma-1-es Williams-istálló főmérnöke kijelentette, csapatának nem áll szándékában segédkezni a mclarenes Kimi Räikkönennek a világbajnoki cím elhódításában.

Az Amerikai Nagydíjon eldőlt, hogy Szuzukában csak Kimi Räikkönen akadályozhatja meg Michael Schumachert abban, hogy hatodszor is világbajnok legyen. A finn hátránya kilenc pont a ferrarissal szemben, azaz csak akkor érhet révbe, ha megnyeri a Japán Nagydíjat, míg a kerpeni nem kerül az első nyolc közé.

Sokan feltételezték, a Williams esetleg a McLaren segítségére siet, s a két gárda együtt próbálja meg Schumachert letaszítani a trónról. A kék-fehérek főmérnöke, Patrick Head azonban sietve leszögezte, eszük ágában sincs ilyet tenni. "Idén, különösen így a szezon végén tiltottak a hasonló dolgok, így soha nem tennénk ilyet" - ígérte meg Head a BBC rádióadásában.

Noha Indianapolisban Montoya minden esélyét elvesztette a vb-címre, a Williams a konstruktőrök között még elcsípheti az első helyet. Ehhez hárompontos hátrányt kellene a csapatnak ledolgoznia. "Egy futamon akár 18 pont is begyűjthető, úgyhogy hátrányunk egyáltalán nem nagy" - folytatta Head. "Úgy érzem, jó pozícióban vagyunk, néhány fejlesztéssel is előálltunk a Japán Nagydíjra, ugyanakkor a Ferrari esélyei sem rosszak. Az olasz istálló autói mindig nagyon megbízhatóak, ám ha e tekintetben fel tudjuk velük venni a versenyt, megnyerhetjük a világbajnokságot."