Vágólapra másolva!
Willi Weber, az ötszörös Forma-1-es világbajnok Michael Schumacher menedzsere teljes képtelenségnek minősítette a spanyol lapok spekulációit, melyek szerint 2005-től Fernando Alonso váltaná a Ferrarinál a német klasszist. Folytatódtak a tesztek, Mugello mellett Jerezben dolgoztak a csapatok.

"Michaelnek 2006-ig szól a szerződése, és azt ki is fogja tölteni. Ezt már sokszor elmondtuk" - jelentette ki Weber a sid német sporthírügynökségnek.

A spanyol lapok a hét elején arról cikkeztek, hogy a 22 éves Alonso hamarosan a Ferrarihoz szerződik, amennyiben Schumacher visszavonul. Információik szerint a maranellói csapat tízmillió eurót is áldozna a Forma-1 legfiatalabb futamgyőzteséért.

Az újságok elismerték, hogy a német pilóta idén hosszabbította meg 2006-ig kontraktusát, ugyanakkor szakemberekre hivatkozva úgy vélekedtek: amennyiben Szuzukában begyűjti hatodik világbajnoki címét - ehhez mindössze egy pontot kell szereznie -, előbb is abbahagyhatja a versenyzést.

Weber szerint az sem tűnik valószínűnek, hogy a Ferrarinál esetleg Rubens Barrichello helyettesét keresnék, még azzal együtt sem, hogy az ő szerződése csak 2004 végéig él. Adrian Campos, Alonso menedzsere szerint a spanyol jövőre még a Renault csapatánál marad, 2005-ben azonban minden megoldás elképzelhető.

(MTI)