Vágólapra másolva!
Az összetett versenyt hárompontos előnnyel vezető ötszörös világbajnok Michael Schumacher szerint a vasárnapi Forma-1-es Amerikai Nagydíjon hatalmas csatát láthatnak majd a szurkolók a három vb-aspiráns között. Montoya kiemelte, noha Räikkönen esélyei a legkisebbek, botorság lenne leírni a finnt.

"Már most megígérhetem: mindent megteszünk a sikerért, az izgalmas futamért. Még akkor is óriási verseny lesz, ha az indianapolisi pálya nem tartozik a legnehezebbek közé" - mondta Schumacher. "Sokak szerint most a Williams-BMW lesz előnyben a pálya adottságai miatt, de már Monza előtt is ezt mondták: akkor mégis én győztem, vagyis most sem fogadhatom el, hogy a Ferrari esélytelen lenne."

"A monzai siker egyébiránt még nagyobb motivációt adott, vagyis most is félelem nélkül állunk a kihívás elé. Az biztos, hogy a legkisebb hiba is végzetes lehet, ezért százszázalékosan kell összpontosítanom."

Michael Schumacher hatodszor is világbajnok lesz, ha vasárnap megnyeri az Amerikai Nagydíjat, míg Räikkönen a második, Montoya az ötödik helynél rosszabb helyen végez. Akkor is eldől az összetett verseny, ha a német klasszis a második lesz, s a finn legfeljebb öt, míg a kolumbiai sztár egy pontot szerez.

Montoya mellesleg kijelentette, noha a három vb-aspiráns közül Räikkönen esélyei a legkisebbek, nem írja le a finn versenyzőt. "Mindent megváltoztathat, ha Kimi nyeri a vasárnapi futamot" - figyelmeztetett a williamses. "Éppen ezért a csapatnál mindenki a győzelemre koncentrál, igyekszünk a lehető legjobban felkészülni."

A hírek szerint a Williams kettős diadalt szeretne ünnepelni, a kolumbiai ennek ellenére nem idegeskedik. "Semmi extrát nem érzek, ez is csak egy verseny lesz. Igaz, a legfontosabbak egyike, mégsem úgy fogok felmenni a pályára, hogy Michaelt beledöngöljem az aszfaltba: amennyire lehet, támadni fogom, s ha sikerrel járok, természetesen boldog leszek. Ugyanakkor nem dőlök a kardomba, ha vasárnap csak a második hely jut nekem, Szuzukában ugyanis még lehet esélyem a javításra."