Vágólapra másolva!
A Forma-1 1950 óta íródó történetében ez idáig ötször (utoljára 17 éve) volt példa arra, hogy az utolsó futamon még három pilótának legyen esélye a világbajnoki cím megszerzésére. Noha a vasárnapi Amerikai Nagydíjon Michael Schumacher akár be is biztosíthatja újabb elsőségét (ehhez azért nagy mázlira lenne szüksége), tekintsük át, hogy végződött a világbajnokság 1959-ben, '64-ben, '68-ban, '74-ben és '86-ban.

Sebring, 1959

Jack Brabham (Cooper, 31 pont), Stirling Moss (Lotus, 25,5), valamint Tony Brooks (Ferrari, 23) érkezett úgy a floridai repülőtéren kialakított pályára, hogy adott esetben világbajnok lehet. Mindjárt a rajt után azonban az erősen katolikus Brooks összekoccant Graf Tripsszel, s noha autójának komolyabb baja nem esett, mégis a boxba hajtott, ahol percekig vesztegelt. Utóbb azt nyilatkozta, azért állt ki, mert hitvallása szerint senkinek sem szabad értelmetlenül kockára tennie életét. Utólag azért bizonyosan bosszantotta, hogy túlságosan óvatos volt, ugyanis harmadik lett, ám világbajnok lehetett volna. Történt ugyanis, hogy az élen Moss száguldott, egészen addig, míg a Lotus fel nem mondta alatta a szolgálatot. A vezetést Brabham vette át, ám az utolsó körben kifogyott Cooperjából az üzemanyag, így nyolcszáz métert kellett tolnia a célig. Mivel pontot ekkor még csak az első három helyezett kapott, negyedik helye tulajdonképpen nem osztott-szorzott: 31 pontjával világbajnok lett, Brooks 27, Moss 25 és fél egységgel zárt.

Mexico City, 1964

Graham Hill (BRM) 39, John Surtees (Ferrari) 34, míg a Lotusszal köröző Jim Clark 30 ponttal állt az utolsó futam előtt, amelyen Hill hamar kiszállt a versenyből: a Ferrari második számú pilótája, Bandini egy "tökéletesen" időzített manőverrel pályán kívülre küldte. Clark állt az élre, s szinte már karnyújtásnyira volt tőle a világbajnoki cím, amikor is az utolsó előtti körben autójából elfolyt az olaj. Nagy nehezen elevickélt ugyan a célig, a Ferrari utasította Bandinit, engedje maga elé (a második helyre) Surteest: a brit így 40 ponttal világbajnok lett, egy egységgel verte Hillt, nyolccal Clarkot.

Mexico City, 1968

A már Lotusban ülő Hill 39 pontjával a világbajnokság első számú esélyesének számított, a tyrrelles Jackie Stewarttal (36 pont), valamint a 33 pontos Denis Hulme-mal csatázott, utóbbi McLarenjével azonban nem sokáig, egy karambolban ugyanis tönkrement a kocsi. Stewart 38 körön keresztül lihegett Hill nyomában, benzinpumpája azonban nem bírta tovább: később kasztnija is megrepedt, így Hill 48 ponttal lett világbajnok, míg Stewart és Hulme nem gyarapította egységeinek számát.

Watkins Glen, 1974

Lényegében a brazil Emerson Fittipaldi (McLaren) és a svájci Clay Regazzoni (Ferrari) pályázott csak reális eséllyel a világbajnoki címre, mindkettejüknek 52 pontja volt a finálé előtt. Matematikailag azonban Jody Scheckter (Tyrrell, 45) is odaérhetett volna az első helyre, a dél-afrikainak azonban idő előtt fel kellett adnia a versenyt. Regazzoni befejezte ugyan, de teljesen feleslegesen. Eleve érdekes taktikához folyamodott, rossz lengéscsillapítója miatt már az első körben megpróbálta kilökni a pályáról Fittipaldit. Sikertelenül, így végül négy kör hátránnyal a 11. lett, míg a brazil negyedik helyével megszerezte a világbajnoki címet. Összesen 55 pontot szerzett.

Adelaide, 1986

A williamses Nigel Mansell 70 ponttal vezetett az utolsó futam előestéjén Alain Prost (McLaren, 63), illetőleg csapattársa, Nelson Piquet (63) előtt, s Ausztráliában egy negyedik hely is elegendő lett volna számára, hogy világbajnok legyen. A forrófejű angol sokáig a dobogó legalsó fokát érő pozícióban autózott, ám nem érte be ennyivel, győzelemmel akarta zárni a világbajnokságot. Kockáztatott, kerékcsere nélkül próbált végigmenni, ám nem sokkal a leintés előtt (amikor is olyan háromszázas tempóval ment...) defektet kapott. Piquet-t figyelmeztették a gumik kopására, a brazil így nem mulasztotta el a kerékcserét, a győzelemről s ezzel együtt a világbajnoki címről mégis lecsúszott: Prost négy másodperccel előtte gurult át a célvonalon. A Professzor 72 ponttal lett világbajnok, Mansell 70, míg Piquet összesen 69 egységet könyvelhetett el. (Mivel 1986-ban csak a legjobb 11 eredményt számolták a végeredmény kialakításakor, az almanachokban Prost neve mellett a 74-es, míg Mansell esetében a 72-es szám is megtalálható.)