Vágólapra másolva!
Úgy tűnik, hogy Ralph Firman ragaszkodik - az Olasz Nagydíj előtt sikertelen - forgatókönyvéhez, ugyanis ismét azt állítja, készen áll arra, hogy visszatérjen a Forma-1 világába a Jordan-Ford versenyzőjeként.

A 28 éves ír pilóta augusztus 23-án súlyos balesetet szenvedett a Hungaroringen, s azóta mindössze 26 kört tett meg az EJ-13-mal, szerdán Silverstone-ban, majd rosszullétre panaszkodott. Emiatt csütörtökön már Baumgartner Zsolt végezte el helyette az előírt feladatokat. "Régóta hiányoztam, ezért nagyszerű érzés, hogy ismét bekapcsolódhatok a Forma-1-be. Semmi kétségem, hogy a csütörtöki orvosi vizsgálaton engedélyt kapok az indianapolisi szereplésre. Alig várom az Amerikai Nagydíjat" - mondta Firman.

Az ír versenyzőt a Magyar GP-n Baumgartner Zsolt helyettesítette, majd a monzai Autodromo Nazionalén is, mert az Olasz GP előtti orvosi teszten Firman egyensúly-problémákra panaszkodott, ezért az FIA orvosi bizottságát vezető Sid Watkins professzor eltiltotta a szerepléstől. Pedig előtte napokon át azt hangoztatta a 28 éves versenyző, hogy tökéletesen felépült...

Mindenesetre Baumgartner Zsolt kedden reggel az Egyesült Államokba utazik, hogy szükség esetén ismét beüljön a Jordan-Fordba.