Vágólapra másolva!
A keddi, monzai Forma-1-es teszten súlyosnak tűnő balesetet szenvedő Ralf Schumacher szerdán saját felelősségére elhagyta a kórházat, bár agyrázkódást szenvedett a bukás során.

A Forma-1-es világbajnokság pontversenyében negyedik helyen álló autóversenyző az Olasz Nagydíj előtt a helyszínen, Monzában tesztelt, s első látásra súlyosnak tűnő balesetet szenvedett. A Williamsre és Ralf Schumacherre rájárt a rúd kedden, ugyanis előbb kigyulladt a német pilóta autója a boxutcában, majd a tartalékautóval, a teszt lejárta előtt két perccel kisodródott a Lesmo-kanyarban, s járműve teljesen összetört. A jelentések szerint tudatánál volt, amikor kórházba szállították, ahová bátyja, Michael is elkísérte.

Ralf Schumacher - aki a jelentések szerint agyrázkódást szenvedett a baleset során - saját felelősségére szerdán elhagyta a kórházat, noha az orvosok még bent tartották volna további vizsgálatok erejéig. A San Raffaelle kórház szóvivője elmondta: a pilótának egy teljes hétig pihennie kell(ene), mielőtt újra versenyezni kezd.

A versenyző csapata, a Williams-BMW egyetértett Ralf azon döntésével, hogy hazautazik. "Hétfőig pihenni fog, s jelenleg úgy tűnik, hogy képes lesz indulni az Olasz Nagydíjon" - szögezte le Silvia Frangipane Hoffer, az istálló sajtóreferense.

A német pilóta tehát kihagyja az e heti teszteket, helyettese addig is Marc Gené lesz. "Rendelkezünk egy másik klasszissal, akivel folytathatjuk a teszteket. Montoya és Marc Gené fogja befejezni a tervezett gyakorlást" - jelentették ki a Williamsnél.

A szerdai teszteléseken - csakúgy, mint kedden - David Coulthard autózta a leggyorsabb kört, mégpedig remek idővel, 1:22.065 perccel. Őt a két ferraris követte, Michael Schumacher (1:22.139) és Rubens Barrichello (1:22.353).