Vágólapra másolva!
A McLaren-Mercedes a következő szezonra sem változtat az összeállításon, vagyis 2004-ben is a skót David Coulthard és a finn Kimi Räikkönen indul a futamokon, míg a tesztelések során az osztrák Alexander Wurz és a spanyol Pedro de la Rosa segít a munkában.

A szigetországi klasszis kilencedik szezonját kezdi majd a wokingi istállónál, míg az északi ország klasszisa a harmadikat. Az elmúlt hetekben többször is felröppent az a pletyka - igaz a McLaren részéről nem -, hogy Coulthardnak távoznia kell, s ezt maga Bernie Ecclestone is javasolta, sőt a korábbi csapattárs, a kétszeres világbajnok Mika Häkkinen is jó ötletnek tartotta volna a válást.

"A McLaren-csapatnak mindig is a győzelem volt a fő célja, ehhez pedig a legjobb pilótákra van szüksége. David és Kimi erős párost alkot, s Alex és Pedro segítsége is elengedhetetlen, mint ahogy a többi munkatárs is sokat tesz a sikerekért" - mondta a felvetésekre is reagálva Ron Dennis csapatfőnök a Hungaroringen. "A következő szezonban újabb kihívások várnak ránk, de addig még négy futam következik, s mi most is a világbajnoki címek elhódítására törekszünk."

A két versenyző szintén örül annak, hogy jövőre is az "ezüstnyilakkal" indulhat. "Boldoggá tesz, hogy a kilencedik szezont kezdhetem majd a csapattal, amely egyértelműen azt jelzi, hogy erős a kapcsolatunk. Biztos vagyok abban, hogy tapasztalataim révén sokat tehetek a sikerekért. Idén az a célom, hogy jó eredményekkel hozzájáruljak a csapatvilágbajnoki cím megszerzéséhez" - mondta Coulthard.

Räikkönen kiemelte, idén végre magához tért a legutóbbi egy-két szezonban gyengélkedő McLaren, amely továbbra is harcban áll a végső sikerért. "Rég nem volt példa ilyen szoros küzdelemre" - szögezte le a finn Forma-1-es szurkolók új kedvence. "Sokat tanultam az elmúlt másfél szezonban, amióta a csapatnál szerepelhetek. Azt várom, hogy ez a tendencia jövőre folytatódik."