Vágólapra másolva!
A múlt heti, barcelonai tesztelés eredményeire támaszkodva a Forma-1-es Ferrari-istálló és Michael Schumacher is optimistán várja a hétvégi Brit Nagydíjat.

Hiába aratott a legutóbbi két Forma-1-es futamon kettős győzelmet a Williams, a Ferrari cseppet sem aggódik, s bizakodva várja a hétvégi Brit Nagydíjat. A maranellóaik szerint autóik Silverstone-ban sokkal versenyképesebbek lesznek, mint a Nürburgringen és Magny-Cours-ban voltak, elsődlegesen az aerodinamikai fejlesztéseknek köszönhetően.

"Egyértelműen előreléptünk az elmúlt futamokon nyújtott teljesítményünkhöz képest" - nyilatkozta Ross Brawn főmérnök a Ferrari honlapján. "Múlt héten egy új aerodinamikai csomagot teszteltünk Barcelonában, s jó néhány tizedet sikerült nyernünk vele."

Brawn elárulta, hogy a Ferrari gumiszállítója, a Bridgestone is aktivizálta magát a jobb eredmények elérése érdekében. "A Bridgestone is előrukkolt néhány érdekes megoldással az idény hátralévő versenyeire, s ugyan módosításaik nem forradalmiak, azért profitálhatunk belőlük."

A Ferrari 4252 tesztkilométert tett meg múlt héten, azaz maximálisan kihasználta a Brit Nagydíjat követően életbe lépő teszttilalom előtti utolsó gyakorlási lehetőséget. "Minden okunk megvan rá, hogy jó hangulatban várjuk a silverstone-i futamot, de természetesen nem szabad elfeledkeznünk róla, hogy vetélytársaink is győzelmi esélyekkel érkeznek Angliába" - nyilatkozta Jean Todt csapatfőnök, akihez hasonlóan az ötszörös világbajnok Michael Schumacher is bizakodó hangnemet ütött meg.

"Nagyon optimista vagyok a szezon hátralévő részével kapcsolatban, egyáltalán nem vagyunk olyan rossz helyzetben, mint azt sokan sejtetik" - írta honlapján a 34 éves német klasszis. A pilóta elárulta: a Ferrari mérnökei az elmúlt napok gyakorlásai során több olyan dolgot is felfedeztek az autón, amelyek ő és csapattársa, Rubens Barrichello javára válhatnak a Brit Nagydíjon. "Megérte ennyit dolgozni" - jelentette ki.