Vágólapra másolva!
Ahogy közeledünk a Forma-1-es világbajnokság végéhez, az első helyért vívott csata úgy lesz egyre kiélezettebb: a "háború" legfrissebb híre, hogy a McLaren leigazolta a Williams-BMW motormágusát.

Hat futam van hátra a 2003-as Forma-1-es világbajnokságból, azaz a végkifejletéhez közeledik a pontvadászat. A konstruktőrök között még három csapatnak, a Ferrarinak, a Williamsnek és a McLarennek van reális esélye a világbajnoki cím megszerzésére, jelenleg a kék-fehérek vannak lépéselőnyben: az utolsó két versenyen kettős győzelmet arattak, ezt azonban nem nézhette tovább tétlenül a 2003-as autójával még mindig küszködő McLaren. Egy villámigazolással gyakorlatilag kivásárolták a Williamstől Mike Wilsont, Ralf Schumacher motormágusát.

Sir Frank Williams alakulata sokat vesztett Wilson távozásával, a szakember ugyanis ezentúl egyrészt a McLarent gazdagítja tudásával, másrészt a csapat összes titkát is kifecsegheti a wokingiaknak. Wilson versenymérnökként teljes mértékben volt felelős Ralf Schumacher autójáért, így tisztában van a motor összes beállításával, az FW25-ös vezethetőségével, az elektronikával, valamint az esetleges gyenge pontokkal. Sokak szerint Wilsonnak köszönhető, hogy a Williams (és Ralf Schumacher) immáron a vb-címért harcolhat, a szakember ennek ellenére elfogadta a McLaren ajánlatát (feltehetően nem kevés pénzért cserébe).

A Williamsnek különösen elege lehet a McLarenből, Wilson volt ugyanis a harmadik kulcsemberük, akit a wokingiak magukhoz csábítottak. Ron Dennisék a szezon előtt Werner Laurenzt, a motorfejlesztésekért felelős csapat főnökét, valamint Gerhard Holy fejlesztőmérnököt igazolták le.

"A mostani és a korábbi hasonló esetek bizonyítják, hogy a BMW-technológiát nagyra tartják a konkurenciánál" - mondta Mario Theissen, a BMW motorsportigazgatója. "Mindhárom pozíció betöltését házon belül oldjuk majd meg, bizonyítva, hogy mi saját sorainkból is képesek vagyunk nagy tudású szakembereket elővarázsolni."