Vágólapra másolva!
Az ötszörös Forma-1-es világbajnok Michael Schumacher kívánságára építették át az egyik kanyart a vasárnapi Európa Nagydíj helyszínén, a Nürburgringen.

Michael Schumacher gyakorlatilag bármit megtehet hazájában. Persze mindez nem csoda, hiszen szinte az egész német sportsajtó körülötte forog, a korábban már sokat emlegetett Bild című napilapban majd' minden nap közölnek róla cikket. A legfrissebb számban megjelent írás ráadásul különösen érdekes, a lap értesülései szerint ugyanis a vasárnapi Európa Nagydíj helyszínén, a Nürburgringen az ötszörös világbajnok külön kérésére építették át az egyik kanyart.

Az úgynevezett NGK-sikán, egy szűkös bal-jobb kombináció a múltban sok bosszúságot okozott a pilótáknak: a balkanyarba befordulva a kerékvetők úgy megdobták az autókat, hogy azok gyakorlatilag nekivágódtak a jobbost szegélyező köveknek. Emiatt sokan hangoztatták elégedetlenségüket, egyvalaki azonban tettekre is elszánta magát.

Michael Schumacher felkereste a Nürburgringet üzemeltető társaságot, s azzal a kéréssel fordult hozzájuk, hogy a kifogásolt kombinációt tegyék szögletesebbé, ezáltal lassabbá. A versenyzők így tisztábban haladhatnak át a sikánon, gyakorlatilag anélkül, hogy a kerékvetőket igénybe vennék.

A társaság vezetői beleegyeztek a változtatások kivitelezésébe, csakhogy támadt egy aprócska gondjuk: a kasszában éppenséggel nem volt felesleges 200 ezer euró az építkezésre. Schumacher azonban ezt is megoldotta, felajánlotta, hogy egy egész napra ingyen a Nürburgring rendelkezésére áll, amely egyébként nem messze található szülővárosától, Kerpentől.

A pályát tehát átépítették, s a Schumacher-nap időpontját is kijelölték: szeptember 7-én minden a Ferrari pilótája körül forog majd a ringen, versenyautójával bemutatóköröket tesz meg, autogrammot oszt, s egy szerencsés néző társaságában túraautóval is körbeautózza a pályát.

A belépés nem lesz ingyenes, minden érdeklődőnek 29 eurót kell leszurkolnia, ha látni akarja kedvencét. Ezen összeg természetesen nem fedezi majd az átépítés költségeit, ám Schumacher vállalta, hogy a fennmaradó részt a saját zsebéből állja. Ki tudja, lehet, idővel a hockenheimi pályának is szembe kell néznie néhány schumacheri változtatással...