Vágólapra másolva!
A megkérdezett Forma-1-es pilóták egytől egyig elégedettek a Monacói Nagydíjnak otthont adó monte-carlói pálya apró módosításaival. A hagyományoknak megfelelően csütörtökön kezdődő "hétvégét" szinte mindenki győzelemmel szeretné zárni, így - többek között - Fernando Alonso, David Coulthard és Juan Pablo Montoya is kiszemelte magának a dobogó első fokát.

A Monacói Nagydíjat lehet szeretni vagy éppen utálni, egy azonban biztos: a Forma-1 története során mindig a miniállam futamát kísérte a legnagyobb figyelem, a legnagyobb rangja tán az itteni sikernek van. A monacói győztesek nevét a legnagyobbak közt szokás emlegetni, kivétel kevés akad: talán a jelenleg a Toyotánál szerencsétlenkedő (idén még csak egy futamon tudott célba érni) Olivier Panisszal lehetne példálózni, a francia 1996-ban a szerencsének (is) köszönhetően végzett az élen.

A Monacói Nagydíj már csak azért is más, mint a többi, mert itt nem a megszokott lebonyolítási rend szerint zajlik a hétvége. A másik 15 futammal ellentétben az első időmérő edzést itt csütörtökön (14 órai kezdettel) rendezik, a péntek hagyományosan pihenőnapnak számít. A szombat és vasárnap már a megszokott időrend szerint zajlik, azaz 14 órakor rendezik a második időmérő edzést és a vasárnapi futamot is.

A hercegség nagydíját a múltban számos kritika illette amiatt, hogy a szűk (az év 361 napján utcai közlekedésre használt) pályán gyakorlatilag lehetetlen az előzés, s a biztonsága sem a legmegfelelőbb. Éppen ezért az idei futamra néhány módosítással rukkoltak elő a szervezők, amely a pilóták körében osztatlan sikert aratott.

A változtatások legnagyobb része az uszoda és a Rascasse-kanyar közötti szakaszon ment végbe, kissé kiszélesítették a pályát, így nőtt az előzési pontok száma. Különösen az utolsó előtti, Rascasse-kanyar alakult át előnyére, már korántsem olyan keskeny, mint volt. Ezt az amúgy monacói illetőségű skót David Coulthard is megerősítette, aki szerint idén kicsivel talán könnyebb dolga lesz a pilótáknak. "Sokkal szélesebbnek tűnik a kanyar" - mondta a miniállam Forma-1-es futamának tavalyi és három évvel ezelőtti győztese. "Azt azért nem merném kijelenteni, hogy egyszerű lett, mert a könnyelműségemnek vége az lehet, hogy szépen felkenődök a szalagkorlátra. Mindamellett kétségtelen, hogy a Rascasse nem tűnik olyan bonyolultnak, mint volt, talán már nem lehet a pálya legnehezebb pontjának nevezni. A módosításokkal összességében amúgy elégedett vagyok, szerintem valóban nőtt az előzési pontok száma."

A McLaren-Mercedes skót versenyzője az ötödik helyen áll a pontversenyben, vagyis mindenképpen jó eredményt kell elérnie, ha közelebb akar kerülni az élbolyhoz. "Már nagyon várom a Monacói Nagydíjat, hiszen a kedvenceim közé tartozik, mindig különleges élményt jelent a monte-carlói hétvége. Itt nem lehet hibázni, de ez még különlegesebbé teszi a feladatunkat. Nagyon sok időt töltök ebben a városban, ezért szinte hazai futamnak tekinthetem. De rajtam kívül a többiek is a győzelemre törnek, mindenki itt akar sikert aratni: óriási presztízzsel bír a Monacói GP. Én már kétszer győztem, 2000-ben és 2002-ben, s idén mindenképpen ismételni akarok!"

A BAR-Honda színeiben versenyző, szintén Monacóban élő Jenson Button azt mondta, a módosítások nem változtatnak vezetési stílusán, ugyanakkor elégedettségét fejezte ki, hogy sok helyen kicserélték az útburkolatot. A brit szerint ez segíteni fog a pilótáknak abban, hogy egyáltalán a pályán maradjanak. A Williams kolumbiai versenyzője, Juan Pablo Montoya tréfásan arról beszélt, a változtatások elsősorban a csapatoknak kedvezőek. Az utolsó fordulókban ugyanis számtalan autó tört már össze, így azonban nőtt a kanyarok bevételének esélye. Mindamellett meglepetésének is hangot adott, mert szerinte az uszoda előtti sikánt is átalakíthatták volna úgy, hogy ne kelljen előtte annyira lelassítani.

Montoya amúgy szintén győzelemre tör a hercegségben, s reméli, hogy végre véget vet monacói kudarcsorozatának. Tavaly hiába indult az első rajtkockából, 46 kör után fel kellett adnia a futamot, 2001-ben pedig két kör megtétele után esett ki. A Williams ráadásul 20 éve nem nyert Monte-Carlóban (utoljára Keke Rosberg diadalmaskodott 1983-ban), ez különösen elszánttá teszi Montoyát. "Tavaly is miénk volt az első rajtkocka, ráadásul most jobbak vagyunk, mint akkor" - mondta a kolumbiai. "Különösen a lassú kanyarokban lettünk jobbak, így nagyon remélem, hogy harcban leszek az első helyért."

A Renault ifjonca, Fernando Alonso is Monacóban szeretné begyűjteni élete első futamgyőzelmét, a spanyol szerint az autón semmi nem fog múlni. "Monte-Carlo legendás helyszín, itt mindenki kétszer annyit hoz ki magából, mint máshol" - jelentette ki Alonso. "Az itteni győzelem sokkal többet ér, mint bármelyik másik, csodálatos lenne, ha itt aratnám első diadalomat. Az autón szerintem nem fog múlni, igen versenyképes csomagot raktak össze mérnökeink."