Vágólapra másolva!
Egyedülálló technológiai újítással rukkolt elő a Ferrari a vasárnapi Spanyol Nagydíj előtt: az F2003-GA oldalára a mérnökök a cápák kopoltyújához hasonlítható légbeömlő nyílásokat vágtak, ezáltal növelve az autó kanyarstabilitását.

Alig néhány nap van csak hátra a Forma-1-es világbajnokság ötödik futamáig, a barcelonai Spanyol Nagydíjig, a Ferrari mérnökei azonban még mindig nem fejezték be teljesen az F2003-GA tökéletesítését. (Ismeretes, az új autó Spanyolországban debütál versenykörülmények között, az idény első négy futamán még a tavalyi autóval vettek részt Schumacherék.) A Bild című napilap munkatársai ugyanis felfigyeltek arra, hogy az új Ferrari oldalán a cápák kopoltyújához hasonlítható légbeömlő nyílások keletkeztek, pedig nemrégiben még nyoma sem volt ennek az újításnak.

A "kopoltyúkkal" az amúgy hűtésre használt levegő elosztását variálták meg szakértők szerint a Ferrarinál, a csatornáknak köszönhetően a hátsó futómű hűtésére találtak ki újabb alternatívát. Ráadásul a levegő nem csak egyszerűen távozik, mint eddig, hanem a hátsó vezetőszárnynál áramlik ki: ennek köszönhetően az autó szinte az aszfaltra tapad, kanyarstabilitása jelentősen megnő, ez pedig nagyobb sebesség elérését teszi lehetővé.

Az eddig is tudott volt, hogy az új Ferrari gyorsabb a tavalyinál, könnyen elképzelhető azonban, hogy ezen újítással még a híres előd teljesítményét is túlszárnyalja majd. Az F2002-es tavaly 15 versenyen vett részt, ebből 14-et megnyert, s Imolában idén is begyűjtött egy futamgyőzelmet. "El vagyok ragadtatva az új autótól" - jelentette ki sokadszor Michael Schumacher. "A múlt heti teszteken bebizonyosodott, hogy megoldódtak a megbízhatósági gondok, sebességben pedig eddig is jól álltunk: az F2003-as jóval gyorsabb, mint elődje. Vakon megbízom a Ferrari mérnökeinek szakértelmében, biztos vagyok benne, hogy az új autóval is versenyképesek leszünk."

Schumacher köszönetet mondott azoknak is, akik együttérzésükről biztosították édesanyja halála miatt. "Ralfnak és nekem nagyon sokat jelent, hogy szinte a világ minden pontjáról kaptunk együttérző, támogató leveleket. Szeretnék mindenkinek köszönetet mondani, aki tollat ragadott, minden egyes sor nagy segítség volt. Az újságoknak és televíziós társaságoknak is szeretném megköszönni, hogy tiszteletben tartották kérésünket, s nem zavarták meg gyászunkat."