Vágólapra másolva!
A holland Halfords vállalat nyújtott segítő kezet az egyre nehezebb helyzetbe kerülő Forma-1-es Minardi-istállónak, s a 2003-as idényben támogatja Paul Stoddart együttesét. A Jaguarnál nem csapatfőnököt, hanem sportigazgatót keresnek.

A Minardi-csapat egyik pilótájának, a holland Jos Verstappennek weblapján jelent meg az információ, miszerint a Halfords vállalat a 2003-as idényben a faenzai kiscsapat szponzora lesz, átmenetileg talán megoldást nyújtva az anyagi gondokra. A megállapodást maga Verstappen jelentette be a Halfords vezérigazgatójának, Paul Burgernek társaságában, s a szerződés szerint a vállalat logója rajta lesz a márciusban bemutatásra kerülő autón, a versenyzők és szerelők ruházatán, valamint a Minardi kamionjain is.

Minardi F1http://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=31928Minardi-Cosworth 2003/sport/f-1/20030207minardicosworth.html

Verstappen érthetően örömmel fogadta a megállapodás hírét, hiszen az autófelszereléseket gyártó Halfords beszállásával már nem tornyosulnak annyira a fellegek a Minardi felett. "Naná, hogy örülök, egyrészt egy holland vállalat csatlakozott hozzánk, ráadásul úgy néz ki, meg is menekültünk" - mondta a holland pilóta. Egyúttal Paul Stoddart csapatfőnök is cáfolta azokat a híreszteléseket, miszerint a Minardi végveszélyben lenne. "Én egyáltalán nem látom olyan vészesnek a helyzetet, mint egyesek" - nyilatkozta az ausztrál üzletember. "Való igaz, hogy akadnak anyagi gondjaink, de ezek azért korántsem veszélyeztetik az Ausztrál Nagydíjon való indulásunkat."

[origo]