Vágólapra másolva!
Ahogy azt várni lehetett, a nagyobb Forma-1-es csapatok vezetői elvetik, a kisebbeké támogatják a Nemzetközi Automobil Szövetség ötletét, mely szerint pontonként egy kilo pluszsúlyt tetetne az autókra az FIA.
Mosleyék nehéz helyzetben

A hétfőn nyilvánosságra hozott tervezet mögött Bernie Ecclestone, az F1 ura és Max Mosley, az FIA elnöke áll. A súlynövelést és a többi "egyenlősítő" javaslatot október hetedikén kapták meg a road show istállói.

Bár a kiscsapatok, így Eddie Jordan egysége is örvendezve fogadta az elképzelést, a McLaren, a Williams és persze a Ferrari kijelentette, hogy harcolni fog az ötlet megvalósítása ellen.

"Ellenszenvesnek találom, hogy bárki kocsijára nehezéket rakjanak. Az Arsenalnak majd kilenc emberrel kell játszania a Chelsea-vel? Vagy Pete Sampras levág két húrt az ütőjéből, ha Tim Henmannal játszik?" - tette föl a kérdést Patrick Head, a Williams technikai igazgatója. "Ez csak egy reflex-reakció, mert a Ferrari annyira sikeres. De a többiek dolga éppen az, hogy leelőzzék és mi úgy érezzük, képesek is vagyunk erre."

A McLaren részéről Martin Whitmarsh ügyvezető igazgató szólalt meg: "Semmiféle megkülönböztetést nem fogunk támogatni. A Ferrari fantasztikus munkát végzett, a Williams és mi viszont kicsit alulteljesítettünk. Rajtunk a sor, hogy változtassunk ezen."

Luca di Montezmolo, a Scuderia elnöke - akinek csapata a legnagyobb vesztese lenne az új szabálynak - röviden annyit mondott: "Senkit nem büntethetnek csak azért, mert nyer."

Befejeződött az Arrows idénye/sport/f-1/20020925ismet.htmlMotort adna a Minardinak a Ferrari/sport/f-1/20020906motort.htmlSzép volt Ferrari...http://forum.origo.hu/forum/forum?act=show&fid=39653

A fent említett Eddie Jordan szerint viszont azzal érvel, hogy a Forma-1 újra izgalmas lenne: "Ez egy jó módszer a mezőny kiegyensúlyozására. A csapatok sosem értenek majd egyet vele, ezért Ecclestone-nak keményen, drákói szigorral kell fellépnie, hogy a Forma-1 visszanyerje tekintélyét."

A merész ötletet ugyanakkor a szurkolók többsége elutasítja, legalábbis ez derült ki a formula1.com honlap szavazásából. Az "Ön szerint jó ötlet-e a súlynövelés?" kérdés közel hatezer válaszadójának 76 százaléka a nemre klikkelt, és csak 24 százaléka az igenre.

Ujlaky István