Vágólapra másolva!
A Forma-1-es csapatok idei utolsó közös tesztjén a McLarené volt a keddi nyitónap. A már a 2003-as szezon elejére tervezett autó toronymagasan verte riválisait.

Alex Wurz tesztpilóta sokadszor bizonyította az MP4/17B nevű hibrid versenyképességét. Az osztrák sofőr 1:18.286 perces ideje elmaradt ugyan a két héttel ezelőtti rekordjától, de így is simán verte a mezőnyt.

Szuzukai, azaz hazai versenye előtt a Honda továbbfejlesztette a BAR-nak és a Jordannek szánt motorját, amit most Anthony Davidson próbált ki. A brit pilóta 71 kört ment hiba nélkül, majd az utolsóban felrobbant a Honda-erőmű, s Davidson gyalogolhatott vissza a bokszba.

Darren Turner napja azzal telt, hogy előkészítette a második McLarent David Coulthard szerdai érkezésére.

McLaren-Mercedeshttp://forum.origo.hu/forum/forum?act=show&fid=29796circuitcat.comhttp://www.circuitcat.com/2002/index.htm

Ugyancsak tesztelt 2003-as elemeket a Toyota, Stephan Sarrazinnal a volánnál. A TF102B-ben 2003-as motor, váltó és hátsó felfüggesztés-részek dolgoztak, melyekről a francia sofőr elégedetten szólt: "Jó érzéseim vannak a kocsival kapcsolatban. Az egyensúly igazán jó, csak többet kell futnia az autónak."

Ryan Briscoe a standard TF102-es megbízhatóságán dolgozott.

Barcelona, első nap:
1. Alex Wurz, McLaren-Mercedes (Michelin), 1:18.286 perc, 88 kör
2. Anthony Davidson, BAR-Honda (Bridgestone), 1:19.785, 71
3. Darren Turner, McLaren-Mercedes (M), 1:19.960, 25
4. Stephan Sarrazin, Toyota (M), 1:20.784, 58
5. Ryan Briscoe, Toyota (M), 1:22.008, 55