Vágólapra másolva!
A pole pozícióból induló Rubens Barrichello nyerte a Magyar Nagydíjat, Michael Schumacher kényelmesen második lett mögötte, a kettős győzelemmel így a konstruktőri vébét is megnyerte a Ferrari. A McLaren idei legrosszabb rajtpozíciói ellenére mindkét pilótájával pontot szerzett.

A futam előtt a Honda bejelntette: jövőre nem szállít motort a Jordannek. A japán cég másik csapatának, a BAR-nak ugyanakkor még három éven át szállít hajtóműveket. Korábban a Jordan tárgyalt a Forddal, de úgy tűnik, velük sem sikerül megeggyezni, s új motorszállító után kell néznie a silverstone-i alakulatnak.


Forrás: EPA


Rubinho és Schumi csak morzsákat hagyott a többieknek
Fotó: EPA


Az első körökben úgy tűnt,osztálykülönbség van a Ferrari és a többiek között. A hézag még akkor is túl nagy, ha a vörösök eggyel több bokszkiállást hajtanak majd végre: öt kör után hat másodperc előnye volt Barrichellónak Ralf Schumi előtt.

Kezdett unalomba fulladni a verseny, Barrichello újabb leggyorsabb kört ment a kilencedikben, a mezőny tagjai közt hézag alakult ki, senki nem támadott senkit, de még párok sem nagyon voltak.

Érdekes módon a 15. körben Montoya érte el a legnagyobb sebességet, 290 km/órával száguldozott a célegyenes végén, pedig még saját csapattársától is 18 másodperccel le volt maradva. És senki nem veszélyeztette Mika Häkkinen tavalyi, 1:16.723 perces körrekordját.

Schumacher feltehetőleg képes lenne megtámadni Barrichellót, ám végig nagyjából egy másodpercre halad mögötte, pedig legjobb idejnél mintegy fél mp-el rosszabb köröket megy. Mint köztudott, a Ferrarinak az lenne a legjobb, ha a konstruktőri vb mellett a brazilt behoznák másodiknak a pilóták között.

A 20. körben végre történt valami: Jacques Villeneuve kiesett a célegyenes bejáratánál, műszaki hiba miatt. Utána viszont Montoya és Räikkönen ismét egymásnak esett. Az előzmény: Montoya kicsúszott, egy darabot elhagyott kocsijáról, majd a mclarenes finn megtámadta a második kanyarban és rövid kakaskodás után megelőzte. A kolumbiai ugyan nyilvánvalóan lassabb volt, de nem engedte el vetélytársát, ki is sodródott ismét, majd beállt a bokszba kis szervizre.

Rögtön utána Eddie Irvine Jaguarja mondta fel a szolgálatot, majd Barrichello futott egy leggyorsabb kört, majd Montoya harmadszor is elhagyta a pályát, épp mikor a Ferrarik körözték.

Räikkönen közben Button mögé is megérkezett, de támadni (a 27. körben) még nem tudta. Kissé hátrébb ugyanezt művelte egy másik McLaren-Renault duó: DC Jarno Trulli nyakára mászott.


Forrás: EPA


Jean Todt (középen) csapatfőnök tökéletes napja
Fotó: EPA


Button kicsúszott, Fisichella és Massa kereket cserélt, ezzel Räikkönen már a negyedik helyre kapaszkodott fel. Ralf Schumacher egy körön át az élen állt, aztán ő is szervizelni ment. Az két McLaren kerékcseréke után pedig a következő sorrend alakult ki: Barrichello, M. Schumacher, R. Schumacher, Fisichella, Massa, Räikkönen, Coulthard, Trulli.

A 39. körben egyedül M. Schumacher került 1:18 alá, s ekkor már tisztán látszott: ha nem történik valami rendkívüli, a Ferrari besöpri a konstruktőri vb-t a Hungaroringen, Barrichello pedig átveszi a második helyet a pontversenyben.

Räikkönen, aki eddig megmentett minket az unalomtól, újfent akcióba lépett. Felzárkózott Massára, nyomorgatta a sauberest keményen. Coulthard hasonlóan közel rukkolt Räikkönenhez, mígnem besokallt egy kanyarban - ugyanott ahol tavaly -, így némileg porosabb kerekekkel folytatta a versenyt.

Fisichella tartotta negyedik pozícióját, sőt saját legjobbját autózta a 48. körben, 1:18.893-mal. Nem volt véletlen, Fisico kisvártatva a pitbe hajtott, s viszonylag hamar, 8.5 mp múlva állhatott is vissza.

Montoya Williamsét összeszedték a garázsból, az 53. körben a kolumbiai saját legjobb idejét érte el. Mika Salo és Pedro de la Rosa egymás mögött jött ki a bokszba, a spanyol talán előzni is tudott volna, de a toyotás finn keményen ráhúzott kifelé jövet. Salo megtartotta jobb helyezését, mégha ehhez a falba is kellett paszíroznia a Jaguart.

A két Ferrari közül először megint Schumacher érkezett tankolni (7.6 mp - a nap eddigi legjobbja), egy körre rá Barrichellóval tizedre ugyanannyi idő alatt végeztek, maradt minden a régiben. Csak a két McLaren cseréje volt hátra, DC ötödiknek, Fisichella elé hét és fél mp-el tért vissza a versenybe, Räikkönen megtartotta negyedik helyét.

A depóból kifelé jövet többen átlépték a záróvonalat, ám a versenybíróság nem osztogatott büntetéseket - talán mert az égvilágon semmit sem változtatott volna a sorrenden. Anthony Davidson pedig élete első F1-es futamát a kavicságyban fejezte be Minardijával.

De la Rosa folyamatosan inzultálta Salót, ám autójával gondok akadtak, így nem lett a csatából semmi. Heidfeld Trullit támadta a nyolcadik helyért, előttük a sorrend a következőképp nézett ki: Barrichello, M. Schumacher, R. Schumacher, Räikkönen, Coulthard, Fisichella, Massa.

A világbajnokság állása/sport/f-1/20020818avilagbajnoksag.htmlSzép volt Ferrari...http://forum.origo.hu/forum/forum?act=show&fid=39653ferrari.ithttp://www.ferrari.it/

De la Rosa újra összekapta magát, támadni kezdte Salót, ezt leszámítva azonban nem sok történt. Schumacher egy időben négy másodpercre is lemaradt Barrichellótól, aztán pillanatok alatt feljött 0.6-re, de csak azért, hogy megfussa a Hungaroring eddigi leggyorsabb körét: 1:16.207.

Szépen célba értek, csapatvilágbajnok a Ferrari, 1999 óta zsinórban negyedszer.

"Az volt az álmom, és a tervem, hogy elsőként forduljak be a rajtot követő kanyarba. Szerencsére megvalósítottam elképzelésemet, s később sem voltak gondjaim. Fantasztikus versenyt zártam az élen. Végig nyugodt maradtam, mert nem voltak technikai problémáim, pedig a Hungaroringen a legkisebb hiba is végzetes lehet" - summázta elégedetten Rubinho.

Könyajánlat


Az eset másik érintettje a következőket mondta: "Várakozáson felüli eredményt értem el, mert szinte az egész hétvégén küszködtünk, csak a szombati időmérő edzésen lehettem elégedett. Rendkívül kellemes meglepetés, hogy a harmadik helyen értem célba. A győzelem azonban már elérhetetlen volt számomra, hiszen a Ferrari nagy fölénybe került."

Ujlaky István