Vágólapra másolva!
Újabb mérföldkövéhez érkezett a Forma-1-es technológia a BMW szerdai bejelentésével. A gyár - más cégekkel együttműködve - HUD (Heads Up Display) rendszerrel ellátott sisakot fejleszt a Williams pilótájának, Ralf Schumachernek. Ebben a fejvédőben a német versenyző maga előtt láthatja az adatokat, így nem kell a műszerfalat böngésznie.

Forrás: Amber PR


Ralf az újdonságot várja
Fotó: Amber PR


"Ezzel a berendezéssel a BMW újabb fontos lépést tesz a biztonság terén" - mondta a Williams-pilóta.

A HUD-ot már a kilencvenes évek elején is szerették volna bevezetni, de nem sikerült elég kényelmesre és biztonságosra, majd nem is erőltette senki az ötletet, mígnem néhány éve a BMW újra előhozakodott vele. A gyár szerint az elképzelés már csak azért is korszakos, mert a rendszer egy új és fontos kommunikációs csatornát biztosít a pilóta és csapata között, amennyiben a rádió-összeköttetéssel gondok adódnak.

A versenyzőnek szánt üzeneteket természetesen a bokszban lévő számítógép szabályozza, s a kocsi műszaki állapota, valamint a csapat döntései mellett a pálya egyéb részein történt eseményekről is hírt ad. A HUD-rendszer magas felbontású true colour kijelzőt foglal magában, amely a notebookoknál használt Active Matrix LCD technológián alapul. A sisak legnagyobb előnye annak objektív része, mely lehetővé teszi, hogy a sofőr mindvégig tökéletesen lásson.

Könyvajánló


Ujlaky István