Vágólapra másolva!
Bernie Ecclestone-nal ellentétben Max Mosley úgy véli, hogy nem fenyegeti veszély a Brit Nagydíj jövőjét. Ecclestone, a Forma-1 főnöke minden idők legrosszabbul szervezett futamának nevezete a vasárnapit.

"A legnagyobb hagyományú versenyek közé tartozik a silverstone-i futam, ezért annak nincs reális esélye, hogy kihagynánk. Az is igaz, hogy Bernie tesz javaslatot a naptárra, de nem egyedül dönt" - mondta a Nemzetközi Automobil Szövetség elnöke, célozva Ecclestone végletesen bíráló megjegyzésére. "Könnyen elképzelhető, hogy 2004-ben legalább két új helyszín kerül a műsorba, de nem a Brit GP rovására."

Silverstone honlapjahttp://www.silverstone-circuit.co.uk/

Silverstone szinte a szülőhelye a Forma-1-nek, hiszen 1950-ben itt rendezték az első világbajnoki futamot. Mosley nem egyedül vette védelmébe a tradicionális helyszínt, csatlakozott hozzá Ross Brawn, a Ferrari technikai igazgatója: "Borzasztóan elkeserednék, ha a Brit Nagydíj kikerülne a programból, de remélem, erre nem kerül sor. Fantasztikus átalakítások történtek Silverstone-ban, a pálya pedig régóta kiváló."

Ecclestone minden idők legrosszabb rendezésű futamának nevezte a vasárnapi Brit Nagydíjat, mert helikoptere nem tudott leszállni a főtribün mellett. Emiatt csak autóval közelítette meg a helyszínt, és hosszú időre a közlekedési dugóban rekedt.

"Világeseménynek álcáztak egy mezőgazdasági vásárt. A pályához vezető utakra nem tettek ki eligazító táblákat, teljes volt a káosz. Ha rajtam múlik, itt nem lesz több futam" - mondta dühösen a Forma-1 első számú vezetője.