Vágólapra másolva!
A két évvel ezelőtti iszapbirkózás után ismét júliusban megrendezésre kerülő Brit Nagydíjra érkezik meg a Forma-1-es mezőny a hétvégén. Silverstone-ban a hagyományosan jól szereplő McLaren helyett idén a Ferrari és az ezen a pályán jó sansszal és új festéssel rajthoz álló Williams lehet az esélyes.
A Brit Nagydíj programja
július 5., péntek:
szabadedzés: 11-12 óra és 13-14
július 6., szombat:
szabadedzés: 9-9.45 és 10.15-11
időmérő edzés: 13-14
július 7., vasárnap:
bemelegítő edzés: 9.30-10

futam: 14-



A Williams nyolcszor győzött a Brit nagydíjon azóta, hogy Clay Regazzoni 24 évvel ezelőtt megszerezte az első győzelmet. "Már alig várom a silverstone-i futamot, mivel a sorozatos tesztek során nagyon gyorsak tudtuk lenni a pályán" - nyilatkozta Ralf Schumacher. "Nagyszerű lenne, ha jó eredményt érnénk el idén a Williams hazai versenyén. A pálya gyors és lassú részekből áll, melyekből az utóbbiak okozhatnak nekünk problémát. Azonban új aerodinamikai alkatrészekkel érkezünk meg Silverstone-ba és így nagyon versenyképesnek kell lennie az autónak" - tette hozzá a német pilóta.

Azért az idén egyeduralkodó Ferrari is nagy erőkkel készült Silverstone-ra. Michael Schumacher magabiztosan nyilatkozott a győzelmi esélyeit illetően. Miután a mezőny elismerten legjobb autójával áll majd rajthoz a versenyhétvégén a német pilóta, nagyon magabiztos a kerpeni, főleg miután nagy előnye van a világbajnokságban. "Jól felkészültnek érezhetjük magunkat, miután a tesztelések nagyon bíztatóan alakultak" - nyilatkozta a 33 éves ferraris. "A mugellói tesztek nagyon hasznosak voltak. Azt hiszem minden okunk megvan a magabiztosságra Silverstone-t illetően" - tette hozzá. Schumacher mindössze egy győzelmet tudhat magáénak a szigetországban, s itt szenvedte el lábtörését is 1999-ben, ami miatt majd egy fél szezont ki kellett hagynia.

A pálya és a verseny

Forrás: Amber PR
A technikás brit pálya
Grafika: Amber PR


A silverstone-i pálya nem csak az autóknak és pilótáknak, de az abroncsoknak is nagy kihívás. A gumiháború újra felizzik majd a brit pályán. A lassú, közepes és gyors kanyarok megfelelő elegye magas követelményeket támaszt. Sok csapat gyakorta tesztel ezen a pályán, ami segítheti az autók megfelelő beállítását is. Miután nehéz a pályán előzni, az istállók stratégáira nagy szerep hárul, ugyanis most mindennél fontosabb szerephez jut a versenystratégia, amellyel versenyt lehet nyerni.

A hatvan körös Brit Nagydíj július 7-én, helyi idő szerint 13 órakor veszi kezdetét. A pálya hossza: 5141 méter, a teljes versenytáv 308,356 km.

Tavaly Mika Häkkinen szerezte meg első győzelmét Silverstone-ban, így tehát mclarenes siker született. A körrekordot is Häkkinen tartja 1:23.405 perces eredménnyel. A második és harmadik helyezett a két ferraris pilóta volt: Michael Schumacher és Rubens Barrichello, az időmérő edzést Schumacher nyerte 1:20.447-tel.

Történelem

Forrás: Amber PR
Montoya és a Williams reménykedhet
Fotó: Amber PR


Ez lesz a 36. nagydíj, amelyet Silverstone-ban tartanak. Ez így magában nem rekord, mivel Monzában 51 (idén lesz az 52.), Monacóban pedig 49 versenyt rendeztek eddig. Silverstone a futamok számát tekintve a harmadik helyen áll, megosztva Spával. Silverstone mellett Aintree-ben rendeztek öt és Brands Hatch-ben tizenkét futamot.

Néhányan különösen figyelemreméltó eredményt értek el a Brit Nagydíjon. Jim Clark például ötször is megnyerte ezt a versenyt, éppúgy, mint Alain Prost. Clark öt győzelméből négyet sorozatban ért el és háromszor rajt-cél győzelmet aratott.

Nigel Mansell négyszer nyerte meg a Brit Nagydíjat, amelyből három kettős győzelem volt éppen aktuális Williamses csapattársával, Piquet-vel 1986-ban és 1987-ben, Patresével 1992-ben. A leggyorsabb köridő rekordját is ő érte el 1986 és 1992 között.

A Williams-csapat nyolcszor nyerte meg a hazai nagydíját, azóta, hogy megszerezte első győzelmét Brands Hatch-ben 1979-ben. A Ferrari 11-szer, míg a McLaren 12-szer győzött Nagy-Britanniában. Mindössze kétszer nem e konstruktőrök valamelyike nyert a versenyen 1974 óta.

Az 1977-es Brit Nagydíjon indult ez első turbófeltöltős autó a Forma-1-ben. Jean-Pierre Jabouille Renault-ja a rajtrács 21. helyéről indult. Érdekes módon csupán 1.87 másodperc választotta el egymástól a rajtrács 26 autóját.

A Brit Nagydíjon értek célba eddig a legtöbben, 1952-ben a 32 indulóból 22-en értek célba. Másrészről 1975-ben a lezúduló heves jégzápor miatt huszan estek ki. Mivel azonban mindez a verseny vége felé történt, még mindig 19 célbaérőt regisztráltak. Ami ebből érdekes az az, hogy mindössze hat autó futott még a versenyben.