Vágólapra másolva!
A hangulat békés, az árak néhol káprázatosak, M. Schumi a régi - nagyjából így jellemezhető az idei Forma-1-es Magyar Nagydíj első napja. A szabadedzés élén a két Ferrari végzett, mögöttük érkezett Mika Häkkinen, kinek mclarenes csapattársa csak tizedik lett, mivel délelőtti buktája meggátolta délutáni edzését.

Biztató kezdés Schuminak

Mindkét szabadedzésen estek-keltek a csapatok, legtöbbször a Williams és a Jordan bukott, de a csúszkálás David Coulthardnak és az ő McLarenjének tett leginkább keresztbe. Egy-egy hibát a ferrarisok is vétettek, de ennek nem lett komoly következménye.

M. Schumi, a Ferrari szupersztárja láthatóan kipihenten és feltűnően nyugodtan járkált a Hungaroring luxuskamionjai között, még a rajta fürtökben lógó fotóriporterek rohamát is viszonylag jól tűrte. A délelőtti szabadedzésen futott 1:16.995 perces köridejét délután 1:16.651-re szorította.

Mégsem akart messzemenő következtetést levonni abból, hogy nem akadt nála gyorsabb a pénteki tréningnapon. "Ha az időeredményeket nézzük, s azt vesszük, hogy csapattársamon, Rubensen kívül csak Mika Häkkinen tudott 1:17 perc alatti kört futni, akkor azt kell mondanom, hogy jól állunk, de a pénteki edzések általában semmit sem számítanak. A verseny szoros, valószínűleg az lesz a szombati időmérő edzésen is. Ahogy mindig, a Hungaroring lassú és poros, azon dolgozunk, hogy megtaláljuk a legmegfelelőbb beállítást, amihez úgy érzem, elég közel állunk" - mondta Michael, aki arra a kérdésre, hogy karnyújtásnyira a vb-címtől mennyire izgul, furcsa grimasszal válaszolt. "Kicsit izgulok, de nem jobban, mint bármelyik eddigi versenyem előtt. Győzhetek a Hungaroringen, de csak arra törekszem, hogy a legjobbat hozzam ki magamból. Ha közeledik a döntő pillanat, biztos izgulni fogok, de kifelé igyekszem nem mutatni. Végül is, eddig minden jól ment ebben a szezonban, 1997 óta erősségünk a megbízhatóság, s idén riválisaink problémái nekünk kamatoztak."

DC "beszéli meg" a dolgokat McLarenjével

A délelőtt negyedik, de a tartalékautóval délután csak tizedik helyen végző Coulthard azonnal protestált is a magasra épített kerékvető miatt. "Láttam, hogy Michael Ferrariját hasonlóan megdobta a 11. kanyar szegélyköve. Most, hogy a rendezők tapasztalhatták, hogy milyen sérüléseket szenvedtek az autók, meg kell változtatniuk a pálya szélét a vasárnapi futam előtt."

A Michael Schumachertől 1,5 másodperccel elmaradó Coulthard nem várt segítséget kapott viszont Juan Pablo Montoyától, a BMW-Williams kettes számú pilótájától. A kolumbiai a Hungaroringen kijelentette, csapattársa, a Coulthard mögött hatpontos hátránnyal következő kisebbik Schumacher hiába vár tőle segítséget a vb-második hely megkaparintásához, mert ő csak a saját dolgával törődik. A két Williams-pilótának eddig sem volt felhőtlen a viszonya, de most beállhat közöttük a jégkorszak. "Teljesen mindegy, hogy előttem végez, vagy mögöttem, mert mindketten a Williams-istálló pontjait gyarapítjuk a konstruktőrök versenyében. S egyelőre a csapatérdek a legfontosabb. Amíg Ralfnak nincs esélye megnyerni a pilóták vb-címét, vagy a csapat nem utasít, hogy engedjem őt magam elé, addig nem támogatom" - jelentette ki Montoya. Igaz, addig, míg Ralf a negyedik, a kolumbiai pedig csak a 13. leggyorsabb köridőt autózza, mint most pénteken, ez a kérdés nem is túl aktuális.

Prost Professzor csendesen elmerül a lesújtó adatok tanulmányozásában

Míg a sztárokat a forró mogyoródi ringen ünnepelte az egyelőre félháznyi közönség, addig Bernie Ecclestone-t, a Forma-1 menedzsment elnökét az Országházban tüntette ki a miniszterelnök előterjesztésére a köztársasági elnök a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével. Pontosabban a díjat Mádl Ferenc távollétében Fónagy János közlekedési és vízügyi miniszter adta át.

Schumacher óvatosan értékelte a két szabadedzés összesítésében szerzett első helyét. "Coulthardnak gondjai voltak az autójával, így nem lehet tudni, hogy mire lesz képes. Mielőtt megrongálta volna a kocsit, egytized másodperccel volt mögöttem. Biztos vagyok benne, hogy nem lesz könnyű futam. Ha vasárnap világbajnok leszek, akkor sem fogok utána kiengedni" - mondta a ferraris.

Honfitársa, a most először Prost-színekben versenyző Heinz-Harald Frentzen nem volt elégedett 14. helyezésével: "Nagyon nehéz irányítani az autót, igencsak megszenvedtem a kormány mögött."

A brazil Rubens Barrichello (Ferrari), aki 1:16.734 perces idővel második volt összesítésben, nyugodtan várja a folytatást: "A fékek kisebb hibái miatt a tervezettnél kevesebb kört tettem meg. Így is rengeteg információt gyűjtöttünk, segítségükkel tovább javulhatunk. Kétféle gumit is kipróbáltunk, s némi különbség mutatkozott közöttük. A pálya nagyon csúszós volt, úgy gondolom, valamit tenni kellene azzal a résszel, amelyen Coulthardnak problémái voltak az első szabadedzésen."

Mika Häkkinen diszkrét optimizmussal nyilatkozott teljesítményéről: "Rendkívül elégedett vagyok a pénteki teljesítménnyel, mert a két szabadedzés során nagyon sokat javítottunk az autón. Optimista vagyok, bár az első nap után még nehéz messzemenő következtetéseket levonni. Mindenesetre a pálya fizikailag is rendkívül kimerítő."

David Coulthard a kisebb balesetéről szólt: "Az első szabadedzés végén egy balszerencsés pillanatban kicsit összetörtem a kocsit. Emiatt sajnos nem tudtam részt venni a második edzésen, de az addigi eredményekkel elégedett vagyok. A szombati időmérő edzésig a csapat újjáépíti autómat."

A péntek délelőtti szabadedzés eredménylistája:

legjobb idő

átlagsebesség

1.

Michael Schumacher

(Ferrari)

1:16.651

185.856 km/h

2.

Rubens Barrichello

(Ferrari)

1:16.731

185.147

3.

Mika Häkkinen

(McLaren)

1:16.789

184.393

4.

Ralf Schumacher

(Williams)

1:17.308

183.034

5.

Eddie Irvine

(Jaguar)

1:17.409

182.395

6.

Jean Alesi

(Jordan)

1:17.862

181.482

7.

Giancarlo Fisichella

(Benetton)

1:17.896

180.159

8.

Nick Heidfeld

(Sauber)

1:17.928

180.091

9.

Olivier Panis

(BAR)

1:17.970

179.533

10.

David Coulthard

(McLaren)

1:18.182

178.940

11.

Pedro de la Rosa

(Jaguar)

1:18.195

178.884

12.

Jarno Trulli

(Jordan)

1:18.277

178.189

13.

Juan Pablo Montoya

(Williams)

1:18.524

177.310

14.

Heinz-Harald Frentzen

(Prost)

1:18.724

176.809

15.

Kimi Räikkönen

(Sauber)

1:18.834

176.223

16.

Jacques Villeneuve

(BAR)

1:19.238

176.208

17.

Jenson Button

(Benetton)

1:19.263

175.963

18.

Jos Verstappen

(Arrows)

1:19.368

175.497

19.

Enrique Bernoldi

(Arrows)

1:19.466

175.389

20.

Fernando Alonso

(Minardi)

1:19.992

174.542

21.

Luciano Burti

(Prost)

1:20.615

174.056

22.

Tarso Marques

(Minardi)

1:20.981

172.935

Korábban az [origo]-ban: