Dróngyilkos szuperfegyvert fejlesztenek a britek

NerodRF, Nerod RF, rádiófrekvenciás fegyver
A franciáknak már van rádiófrekvenciás fegyverük, a Nerod RF
Fotó: AFP/Jean-Philippe Ksiazek
Vágólapra másolva!
Rádióhullámokkal működő védelmi fegyverrendszer fejlesztéséről számolt be a brit kormány.
Vágólapra másolva!

A londoni védelmi minisztérium tájékoztatása szerint a rádiófrekvenciás irányított energiafegyver (Radio Frequency Directed Energy Weapon, RFDEW) nevű rendszer képes lesz számos ellenséges eszköztípus felderítésére, nyomon követésére és támadására szárazföldön, tengeren és a levegőben egyaránt. 

Az új energiafegyver hatótávolsága kezdetben egy kilométerig terjed, de már folyik az ennek növelését célzó további fejlesztési munka.

Célkeresztben az elektronika

A védelmi minisztérium tájékoztatása szerint az RFDEW-fegyverrendszer rádióhullámok kisugárzásával károsítja az ellenséges járművek kritikus fontosságú elektronikai részegységeit, e járművek elakadását, illetve a célba vett légi eszközök lezuhanását okozva. Az új rendszer

 egy-egy bevetése mindössze 10 pennybe (45 forintba) kerül,

 így az RFDEW jelentős költséghatékonyságú alternatívája lesz a rakéták alkalmazására alapuló hagyományos légvédelmi rendszereknek - áll a londoni védelmi tárca csütörtöki ismertetésében.

Egész drónrajok ellen is hatásos

A minisztériumi tájékoztatás szerint az energiafegyvert egyidejűleg egész drónrajok ellen be lehet vetni, és a magas fokú automatizáltság eredményeként az RFDEW-rendszer működtetéséhez egy ember is elég. A tárca szerint az RFDEW-technológiát számos katonai járműtípusra fel lehet szerelni, és a fegyverrendszer mobil energiaforrásról lesz működtethető.

Lézerfegyverek

A brit védelmi minisztérium a minap arról számolt be, hogy még ebben az évtizedben légi támadóeszközök, mindenekelőtt drónok és rakéták elhárítására alkalmas lézerfegyverekkel is felszerelhetik a brit királyi haditengerészet hajóit. 

A DragonFire (Sárkánytűz) elnevezésű fegyverrendszert 2027-ben - a korábban kitűzött határidőnél öt évvel hamarabb - hadrendbe lehet állítani. A védelmi tárca szerint az új lézerfegyver pontosságára jellemző, hogy egy kilométernyi távolságból eltalálható vele egy egyfontos pénzérme.

A DragonFire igen hatékony védelmet nyújt majd támadó rakéták és drónok ellen, és az ilyen fenyegetések elhárítására 

a jelenleg használt rakéták egyenként több millió fontos ára helyett a lézerfegyver egy-egy bevetése tíz font (4600 forint) körüli költséggel jár

 - állt a brit védelmi minisztérium minapi tájékoztatásában.