A csíksomlyói búcsúba sok százezren érkeztek - fotó

Vágólapra másolva!
Csak éltető és élő, tevékeny hittel lehet békét teremteni ebben a háború sújtotta világban, amikor fizikai, szellemi, lelki háború tör ránk, ezért van szükség a hitben és szeretetben való megújulásra, megerősödésre - intette a zarándokokat szombati szentbeszédében Felföldi László, a pécsi egyházmegye püspöke, az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú szónoka.
Vágólapra másolva!

A pünkösdszombati esős reggel ellenére az idei búcsús nagymisére is több százezren érkeztek az őket már derűs idővel fogadó Kis- és a Nagy-Somlyó hegy közötti nyeregbe, a Hármashalom-oltár elé a világ minden tájáról. A csíksomlyói kegyhely idén az "Újuljatok meg!" mottóval szervezte meg a fogadalmi nagybúcsút, csatlakozva a gyulafehérvári főegyházmegyében meghirdetett, "Imádsággal megújuló közösség" témájú pasztorális évhez. Felföldi László hangsúlyozta: az életünket formáló, megújító üzenet nem kívülről jön. 

A szívünkben születik meg, és így lesz belőle elhatározás, majd megvalósítás. De szükség van hozzá az élő kapcsolatra Istennel és egymással. Az élő és éltető imádság elengedhetetlen alapja, megtartó ereje és forrása a ránk váró megújulásnak

 - fogalmazott.

 Felföldi László hangsúlyozta: az életünket formáló, megújító üzenet nem kívülről jön.

Szentbeszédében külön részt szentelt a fiataloknak, óvva őket a digitális világ rájuk leselkedő veszélyeitől és rámutatva: a hitbéli örömre nekik, "a jövőt folytató, jövőt építő fiataloknak" is szükségük van. A pécsi egyházmegyében lévő Kismányok Mária-szobrának történetét idézte fel, melyet 1945-ben Hadikfalváról vittek Bácskába a menekülő bukovinai székelyek, majd az újabb menekülés után Tolna megyéből is utánamentek, mert tudták "hit nélkül, reménység nélkül, istenkapcsolat nélkül nem lehet életben maradni". 

Hangsúlyozta, hozzájuk hasonlóan nekünk is "vissza kell menni és meg kell keresni hitünk legmélyét, akár küzdelmek árán is, mert csak a megtalált hitből és élő Isten-kapcsolatból építhetjük fel otthonunkban a család szívének lelki templomát". Arra kérte a híveket, ne csupán nézői, szemlélői, hanem cselekvő résztvevői legyenek életük közösségeinek. Aláhúzta: "itt és most" kell megújítani a család egységének, erejének asztalát, a templomi közösségek oltárát.

Nem szavakkal, nem különleges gondolatokkal, hanem jóságos, szerető és elfogadó jelenlétünkkel

 - intett, emlékeztetve Márton Áron erdélyi püspök szavaira, miszerint annak, aki az evangéliumot hirdetni akarja, üdvözítő igazságát életével kell bizonyítani. Felföldi László emlékeztetett: az iskolai ballagásokon tarisznyát tesznek a végzős diákok nyakába, és "az ifjúság annyit ér, amennyit mi teszünk a tarisznyájukba". Figyelmeztetett: ma sok fiatalnak üres a tarisznyája, így nem kell csodálkozni félelmükön, zavartságukon. Megköszönte a fiatalok jelenlétét, aláhúzva: olyan életúton kell járniuk, amelyen még soha senki nem járt, ezért azt kérte, legyenek jó példaképeik, barátaik, és ne csak a ruhájukra legyenek igényesek, hanem a szellemi, lelki táplálékukra is. 

Csak éltető és élő, tevékeny hittel lehet békét teremteni ebben a háború sújtotta világban, amikor fizikai, szellemi, lelki háború tör ránk, ezért van szükség a hitben és szeretetben való megújulásra, megerősödésre - intette a zarándokokat szombati szentbeszédében Felföldi László.

Ne engedjétek, hogy a virtuális világ rátok irányuló gonoszsága elpusztítsa emberi méltóságotokat! Legyetek nagyon észnél, mert nektek már sokkal nehezebb különbséget tenni az igazság és a hazugság, a valóság és a virtuális világ között!

 - fogalmazott a szónok. Aláhúzta: csak élő hittel lehet a családokat, gyermekeket megmenteni az interneten áradó zűrzavartól, emberhez nem méltó eszméktől, megmenteni a józan gondolkodás becsületét, a családi asztal szentségét, az emberi közösség megtartó erejét. A zarándokokat Urbán Erik, a Szent Istvánról nevezett Erdélyi Ferences Rendtartomány rendfőnöke is köszöntötte, hangsúlyozva, hogy egy élő közösségnek szüksége van a lelki és szerkezeti megújulásra. Kérte őket, legyenek "lelki-katonák", akik a békét akarják, akik élni akarnak. Kovács Gergely, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke aláhúzta: a megújulás nem új dolgok keresését jelenti, hanem hogy "az értéket, alapot" megőrizve, megtisztítva kell haladni tovább. 

Megújulva, megtisztulva, megerősödve hitünkben, identitásunkban folytassuk földi zarándoklatunkat

 - fogalmazott. A csíksomlyói hegynyeregbe idén is sokan gyalog érkeztek a székelyföldi keresztalják tagjaként, több keresztalja zuhogó esőben tette meg az utolsó kilométereket. Mások a Magyarországról indult három zarándokvonattal jöttek, míg Erdély különböző részeiből gépkocsival, busszal, kerékpárral, lóháton érkeztek. A zarándokok között Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök is jelen volt. A csíksomlyói program részeként délután csángó szentmisét tartanak a Szent Péter és Pál-plébániatemplomban.

A csíksomlyói búcsúba tartó Csíksomlyó Expressz - Székely Gyors Össznemzeti Zarándokvonat utasait köszöntik a sepsiszentgyörgyi vasútállomáson 2024. május 17-én.

Ahogy az Origo is beszámolt róla, elindultak a zarándokvonatok a csíksomlyói búcsúba. A szentlélek eljövetelét ünneplik a keresztények vasárnap. Pünkösd alkalmából szentmiséket, istentiszteleteket tartanak országszerte. Pünkösd miatt zárva lesznek az üzletek vasárnap és hétfőn is.