Itt van Oroszország válasza a litván hadüzenetre

Fotó: AFP
Vágólapra másolva!
A krími híd lerombolásának terve nem most került elő először, utalt vissza az orosz politikus a német tisztek korábbi lehallgatott beszélgetésére.
Vágólapra másolva!

Litvánia svédországi nagykövete egy elég furcsa üzenetet tett közzé közösségi oldalán, amiben a kercsi híd lerombolására utalt.

Ha valakinek még nem volt alkalma lefotózni a kercsi hidat, még mindig itt az ideje

– írta ki X-oldalára Linas Linkevicius egy kollázs kíséretében.

Nem sokáig váratott magára az orosz válasz sem. Linas Linkevicius volt litván külügyminiszter célzása a krími híd elleni újabb csapásra „szakmai skizofrénia” – jelentette ki Grigorij Karasin, az orosz Szövetségi Tanács nemzetközi ügyekkel foglalkozó bizottságának elnöke – közölte a Lenta.ru. 

Valójában ez a litván – ha szabad így mondanom –, diplomata folytatja azt, ami botrányt okozott a nemzetközi közösségben, amikor német tisztek a krími híd lerombolásának lehetőségeiről tárgyaltak. Csak ő naivabb és gyerekesebb módon tette, de abszolút ugyanazok a téveszmék járnak a fejében

 – jegyezte meg Karasin.

Ugyanakkor mindeközben a lengyel külügyminiszter követeli, hogy a német kancellár változtassa meg véleményét és végre adja oda az ukránoknak a Taurus rakétát, ami miatt ez a botrány korábban kitört. 

Remélem, hogy a kancellár bátorítást érez az elmúlt napok eseményei nyomán

– mondta Sikorski a Bild am Sonntag című német lapnak és más Axel Springer médiumoknak Varsóban adott interjújában - írja a Magyar Nemzet.