Sírva fogadta Harry herceg III. Károly döntését

Harry,herceg,Károly,brit,uralkodó
Fotó: AFP
Vágólapra másolva!
Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, Harry herceg megváltoztatta a lakcímét, most már hivatalosan is az Egyesült Államok a brit uralkodó kisebbik fiának az első számú otthona. Az új lakcímet 2023. június 29-én jegyezték be, éppen akkor, amikor a Buckingham-palota megerősítette, hogy a család hivatalosan is elhagyta az Egyesült Királyságban található otthonukat, a Frogmore Cottage-ot. Tom Quinn királyi szakértő most arról beszélt, Sussex hercege nagyon dühös volt, amikor megtudta, apja elveszi tőlük azt a házat, amit még a néha II. Erzsébet ajándékozott nekik.
Vágólapra másolva!

Harry herceg és Meghan Markle 2020-ban fordítottak hátat a királyi udvarnak és mondtak le címeikről.  Ez többek között azzal is járt, hogy elvesztették az angliai otthonukat.

Nemrég kiderült, most már hivatalosan is az Egyesült Államok a brit uralkodó kisebbik fiának az első számú otthona. Az új lakcímét 2023. június 29-én jegyezték be, ugyanakkor, amikor a Buckingham-palota megerősítette, hogy a család hivatalosan is elhagyta az Egyesült Királyságban található házukat, a Frogmore Cottage-ot. 

Tom Quinn királyi szakértő most elárulta, 

Sussex hercege nagyon dühös volt, amikor megtudta, apja elveszi tőlük azt a házat, amit még a néha II. Erzsébet ajándékozott nekik az esküvőjükkor.

Harry,herceg,Károly,brit,uralkodó
Fotó: AFP

Nem sokan vették észre, de a Frogmore-ból való kilakoltatás hatalmas pofon volt Harrynek, ez volt az utolsó csepp a pohárban. Dühös volt, sírva fakadt. Úgy gondolta, ez egy bosszú az apja részéről. Harry nem tudta belátni, hogy az, hogy lemond a királyi titulusáról, az azzal is jár, hogy elveszti az angliai otthonát is. Ő ezt egy kegyetlen döntésnek tartotta, ami III. Károly édesanyjával, Diana hercegnével való veszekedéseire emlékeztette őt.

- magyarázta Tomm Quinn királyi szakértő a Daily Starnak adott interjújában. 

Rengeteg nehézséggel küzd a királyi család manapság, súlyos beteg az uralkodó és Katalin hercegné is. A minap pedig arról adtunk hírt, hogy 

ismét tragédia történt.

Harry herceg unokatestvére, Beatrix hercegnő gyászol, ugyanis volt párja, Paolo Liuzzo kábítószer-túladagolás miatt meghalt. A hír annyira megviselte András herceg és Sarah hercegné lányát, hogy teljesen összeomlott.

A hivatalos jelentések szerint 

a férfi egy Miami szállodában lett rosszul, hirtelen összeesett, ekkor már alig volt pulzusa, és meghalt. Az esetet jelenleg is vizsgálják a nyomozók, azonban azt nyilvánosságra hozták, hogy túladagolás okozta Paolo Liuzzo halálát.

A férfi és Beatrix még 2005-ben kezdtek el találkozni, azonban kapcsolatuk nem sokkal utána, 2006-ban válságba került, és szakítottak. Az elhunyt közeli ismerősei elárulták, hogy Liuzzo nem csak drogfüggő, de szerencsejáték függő is volt, emiatt pedig hatalmas adósságot halmozott fel. 

Eleinte csak gyógyszereket szedett, azonban később a kokainhoz és keményebb drogokhoz is nyúlt.

 Káros életmódot folytatott, így sajnos várható volt, hogy utoléri őt a végzete" - mesélte az ismerőse.