Megoldódott egy három évtizede történt rejtélyes gyilkosság

gyilkosság
Vágólapra másolva!
Évtizedekkel később oldódott meg egy virginiai nő brutális meggyilkolásának az ügye. A nyomozás során meghallgatták a tanúkat és felállították a gyilkos DNS profilját, azonban nem találtak egyezést. Majdnem 30 év után, most úgy látszik, hogy megoldódik a rejtélyes ügy – írja a People.
Vágólapra másolva!

1994. november 20-án a 37 éves Robin Lawrencet holtan találták meg a springfieldi otthonában, miután a katonaként szolgáló férje bejelentette, hogy nem tudja elérni.

A rendőrségi jelentés szerint a halálra késelt nő mellett a házban volt még a 2 éves kislánya is, akinek nem esett bántódása, csak nagyon kiszáradt.

A nyomozás során a rendőrök beszéltek a tanúkkal és elkészítették a gyilkos DNS profilját, azonban ennél tovább nem jutottak, mivel a rendszerben nem volt egyezés. Azonban ez nemrég megváltozott és kiderült, hogy a gyilkos a jelenleg 51 éves Stephen Smerk volt.

A DNS egyezés után a rendőrök azt is kiderítették, hogy a férfi a gyilkosság idején a környéken dolgozott,

így a new yorki férfit letartóztatták, aki a kihallgatása során bevallotta, hogy ő végzett a nővel.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!