Ez lesz az első Luckies lemezbemutató

The Luckies
Vágólapra másolva!
December 8-án az A38 hajón tartja meg első albuma lemezbemutatóját a Luckies.
Vágólapra másolva!

A tavaly összeállt Luckies első nagylemeze december 8-án jelenik majd meg The Luckies First Album címen. A zenekar tagjai úgy érzik, hogy óriási utat tettek meg a tavaly megjelent No Longer Blue EP óta.

A produceri munkálatokat Beke István Bex, az Ivan & The Parazol billentyűse látja el, aki egyébként a harmadik Parazol-lemez, a The All Right Nows producere is volt.

The Luckies Forrás: www.zsofiapalyi.com/Zsofia Palyi

A bluest és rock and rollt ötvöző csapat nyár végén mutatta be első videoklipjét, mely a Happy-Go-Lucky-ra forgott, és a most debütáló album első kislemezeként vágta az utat a további dalok előtt. Bár az ősz többnyire stúdiózással és a mostanra jóval kiforrottabb indie beatrock dalok csiszolásával telt a nemrég első születésnapját ünneplő zenekar számára, azért önálló koncertekre is szántak időt, energiát: megmutatták magukat az A38 Hajón, a Kuplungban, a CAFé Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon, de szorgalmasan nyitották az estéket az Ivan & The Parazol, sőt Deák Bill Gyula előtt is.