Akkor b*szd meg, fogdosd a f*szomat - így trágárkodik VV Zsolti

Vágólapra másolva!
Sokféle drogot kipróbált, ezt saját maga ismerte be. Volt valóságshow-szereplő, transzvesztita „előadőművész”, újabban influenszer-celeb. Állítása szerint homoszexualitása miatt bocsájtották el az intézetből, ahol kamaszéveit töltötte. A baloldali LMBTQ-propagandista most tüntetést szervezett, de a céljai teljesen világosak: minél jobban szolgálni a dollárbaloldalt.
Vágólapra másolva!

Tüntetést szervezett Osváth Zsolt, egy baloldali propagandista péntekre. A szokásos baloldali trükkel pártsemlegesnek hazudva, de valójában egyértelműen az a cél, hogy ismét trágárkodva szidhassák a kormányt. Most bemutatjuk VV Zsoltit.

Osváth Zsolt Zoltán 1991. december 12-én született Budapesten. A Than Károly Gimnáziumba járt középiskolásként. Tizenkét éves koráig anyukájával lakott, ám tőle a beszámíthatatlansága miatt elvették és nevelőintézetbe adták. Tizennyolc éves koráig intézetben élt, amikor is – állítása szerint – nyílt homoszexualitása miatt kirúgták. A volt indexesek blogjának a párjáról beszélve 2022-ben úgy nyilatkozott:

„Patrikot is néha kisbuzinak hívom.

Én ezt nem érzem sem visszásnak, sem kontraproduktívnak. Ha valakit ezzel megbántok: Boccccs.”

A Mandiner összeállítása szerint többévnyi kallódás után – 2016-ban – a Való Világ nyolcadik sorozatában (ValóVilág8) szerepelt. „Sokaknak lehetek ismerős, de leginkább a hangom, ugyanis Melanie-ként ismerhettetek meg eddig.

Transzvesztita előadóművész voltam, a budapesti éjszakában dolgoztam”

– kezdte VV Zsolti a „valóságshow”-hoz készült bemutatkozó filmjében.

„VV Zsolti” villaéletéről érdemes felidézni, amikor női ruhákba öltözve tartott rögtönzött előadást az egyik szereplő szülinapja alkalmából, esetleg az, amikor pikírt módon megjegyezte a „hancúrlécén szemeit legeltető” lakótársnőjének, hogy

„akkor b*szd meg, fogdosd a f*szomat”.

Apró adalék, hogy az egykori VV-játékos 2018 szeptemberében ismét visszatért női ruhában a No Limit Clubban, amit azzal indokolt a Borsnak, hogy „hiányzott” neki. Emellett megjegyezte azt is nekik a „fellépés” előtt, hogy „a közönséggel való fizikai kontakt a televízióban nem mindig adott, itt most ebből nem lesz hiány”.

A valóságshow után műsorvezető lett az RTL Klubnál. A most elérhető első videó a YouTube-csatornáján 2018. decemberi, viszont a csatorna mai profilját egy 2019. márciusi felvételen mutatta be. Itt jelentette be, hogy vlogokat, azaz rövid szöveges videókat, valamint „kanapéinterjúkat” fog készíteni. 

Az egykori valóságshow-szereplő a gyermekvédelmi törvény elfogadása után nyílt baloldali propagandába fogott. 

Első politikusvendége Vona Gábor volt, akit villámgyorsan Gyurcsány Ferenc követett.

Gyurcsány Ferenccel is jót csevegett Osváth Zsolt

Azóta pedig

Karácsony Gergely, Fekete-Győr András, Jakab Péter, Dobrev Klára, valamint Márki-Zay Péter is megfordult Osváth Zsolt kanapéján.

Rajtuk kívül egyébként Puzsér Róbert és Alföldi Róbert is a műsor vendége volt.

A 2021. augusztus eleji Márki-Zay-interjú után pár héttel pedig aktív kampányolásba kezdett, minden ellenzék jelöltet végigkövetett. 

A baloldali összefogás pártjai – valószínűleg a beszélgetések és a közös kampányolás közben kiépült jó kapcsolatok hatására – végül felkérték Osváth Zsoltot, hogy legyen ő a műsorvezető az október 23-ai rendezvényükön.

2021. június végén megnyitotta a Unicorn Bistro nevű éttermét, illetve 2021 augusztusának a végétől cégvezető/tulajdonos a MOTTOD nevű ruházati webshopnál, amelyben a legkülönfélébb szivárványos, LMBTQ-termékeket árulja.

VV Zsolti homoszexuális felvilágosítást szeretne az iskolákban

Osváth Zsolt legutóbb az ATV Egyenes beszéd című műsorának volt vendége. A műsorban szóba került a gyermekvédelem kérdése, amelynek kapcsán Pottyondy Edina leszögezte: ők azt szeretnék elérni, hogy „a gyermekvédelem a valóságban történjen és ne a propagandában”. VV Zsolti pedig hozzátette, szerinte a gyermekvédelem többek között nem azzal valósul meg, 

„hogy teljesen kizárjuk az iskolából a szexuális felvilágosításban a homoszexualitást”, vagy azzal, hogy ő maga „tíz óra előtt nem jelenhet meg az élettörténetével a televízióban, mert törvény van arra, hogy az propagandának minősül”. VV Zsolti szerint „nem ez a gyerekvédelem”.

Vagyis a celeb egyértelművé tette, hogy homoszexuális felvilágosítást szeretne az iskolákban.

 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!